Új tagok, új arculat, új tervek – Évadzáró sajtótájékoztató a Mesebolt Bábszínházban

Rozán Eszter | 2018-06-19

Az egyik legsikeresebb évadot zárja a Mesebolt Bábszínház. Ősbemutatók és felújítások, fesztiválok, díjak, mintegy 40 ezres közönség, a 400-hoz közel járó előadások száma, és persze az ifjú színházlátogatók elégedettsége jellemzi a társulat 2017-18-as évadát.

Évadértékelő sajtótájékoztatót tartottak a Mesebolt Bábszínházban, bár az évad még nem ért teljesen véget: Estimese címmel július 2-án kerül sor a Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös előadására Fritz Attilával , Kőmíves Csongorral és Varga Borival.

Kovács Géza igazgató külön felhívta a figyelmet a BALTASAR ESPINOSA UTOLSÓ ÜDÜLÉSE ÉS ÜDVÖZÜLÉSE című passiójátékra, mely Jorge Luis Borges novellája nyomán készült. A társulat életében különös jelentőséggel bír ez az előadás, mivel így, ebben a formában jó darabig nem játszanak együtt. A darab június 21-én 20.00 órakor kezdődik a Mindszenty téren.

A bábszínház sikeres évadot zár, 386 előadásra került sor, ami a legmagasabb szám a színház történetében, eddig 350-360 előadást tartottak évadonként. Ez óriási teljesítmény, ugyanakkor a színészek és a közreműködő munkatársak (19-en vannak) teljesítőképességét is igénybe veszi. Méltán büszkék a 10 bemutatóra, a felújításokra, melyek összetett munkafolyamat eredményeként jöttek létre. A nézőszám 39 500 körül mozog, ami közel 40 ezer főt jelent. A darabok megszólítják az összes korosztályt, változatos műsorok szerepelnek a kínálatban. A társulatból 3 fontos színész távozik, Takács Dániel és Lehőcz Zsuzsa Indonéziába mennek egy művészeti akadémiára, Dénes Emőke Kecskeméten folytatja a színjátszást, de vendégelőadóként vissza fog járni. Két új taggal bővül a társulat. Varga Bori a Kaposvári Egyetem végzős hallgatójaként eddig a gyakorlatát töltötte a bábszínháznál, az év lejártával úgy döntött, marad. Szereti a családias légkört, a többiek segítőkészségét, mely átsegítette a kezdeti nehézségeken. Kovács Géza megjegyezte, Bori nagyon színes skálán képes játszani. Kosznovszky Márton a zalaegerszegi Griff Bábszínháztól érkezett, előtte Egerben dolgozott. Marosvásárhelyen járt egyetemre, november-decemberben már fellépett a Mesebolt Bábszínházban vendégelőadóként.

Kovács Géza elmondta - amit legutóbb a Weöres Sándor Színház igazgatója, Jordán Tamás is! -, igaz az az állítás, hogy 7 évente váltani kell. Ha egy színész úgy érzi, hogy új impulzusokra van szüksége, akkor mennie kell. Kovács Géza viszont még tele van tervekkel, jövő évben lejár a megbízása, szeretné meghosszabbítani. Egy új színházi arculatot szeretne létrehozni, mivel fontosnak tartja a színház szerepének artikulálását, hogy hogyan lehet megfogalmazni és megmutatni a színház társadalmi szerepét.

A társulat hazai és nemzetközi fesztiválszereplésekkel, díjakkal is dicsekedhet, Kovács Ildikó-díjat kapott a legjobb gyerekelőadás megrendezésért Szenteczki Zita a Kicsibácsi és Kicsinéni előadásért, és Koós Iván-díjat kapott Grosschmid Erik A zöldszakállú király kiemelkedő látványvilágáért. A Gyermek és Ifjúsági Színházi Szemlén, Budapesten, a legjobb magyar gyermek- és ifjúsági színházi előadásnak járó Üveghegy-díját 2017-ben a Mesebolt Bábszínház Kirikou és a boszorkány című előadása nyerte.

A Mesebolt Bábszínház a következő évadban is színvonalas előadásokat kínál:

MICHAEL ENDE: ÁRMÁNYOS PUNCSPANCS

(óvodásoknak, iskolásoknak / október és január / színházterem)

Szilveszter éjszakáján rettenetes dolog készül. Lidérczy, a varázsló laboratóriumában rotyog, fortyog, bugyborékol, bűzölög és gőzölög a világ gonosz varázslatainak leggonoszabbika, a legszörnyűbb bájital, a legborzasztóbb kotyvalék: a sátánármányosparázsvarázspokolikőrpuncspancslódítóbódítóka!

Ha az álnok varázsló terve sikerül, a bájital hatására az újévi jókívánságok rosszra fordulnak, a folyók kiszáradnak, a hegyek szétporladnak, az erdők leégnek, a városok romba dőlnek, és az utolsó szilveszteri harangütésre menthetetlenül elpusztul az állatok és emberek otthona, a Föld...

Rotyog, fortyog a kotyvalék, ketyeg az óra, ám egy öreg, tohonya kandúr és egy zsörtölődő varjú az utolsó pillanatban elindul, hogy megmentse a világot. Vajon sikerülhet-e nekik? 

Michael Ende meséje egyszerre fordulatos kalandsorozat, versenyfutás az idővel, ugyanakkor lírai szépségű történet a felelősségről, a bátorságról és a barátságról (ami egy macska és egy varjú esetében különösen ritka. De azért lehetséges.)

KOLOZSI ANGÉLA: PÖTTÖM PANNA  

(óvodásoknak, iskolásoknak / november-december / kamaraterem)

Volt egyszer egy kislány. Picurka volt, de a magasba vágyott. Várta az ismeretlen, hívta a kaland. S ha hívta, hát ment is. Ment? Vitték, dobálták, sodorták, teperték, mert hiszékeny volt, mert jószívű volt, mert szép volt. Őt akarta mindenki: a béka, a cserebogár, az egér, a vakondok, mind, mind, akik azt hitték, hogy nekik jár egy ilyen szép, egy ilyen pöttöm, egy ilyen Panna. Jár? Dehogy is jár, inkább szalad, szökik, menekül! Persze ehhez kell egy igaz barát, aki segít, aki noszogat, aki tudja, mi kell a boldogsághoz. Na, micsoda, Pöttöm Pannák? 

JOSEF ČAPEK: TÖRTÉNETEK A KUTYUSRÓL MEG A CICUSRÓL

(óvodásoknak / január / kamaraterem) 

Kutya-macska barátság, mondják a marakodó emberekre. Nem úgy a mi Kutyusunk és Cicusunk. Ők igazi jó barátok, bár ez néha nagyon sok bajjal jár két ilyen különböző természetű állatkánál. Az előadás során bele pillantunk életükbe: A költözés utáni takarítás gondjaiba, amikor Cicus hiába keresi a súrolókefét, Kutyus meg jóféle sajtnak nézi a szappant és meg is kóstolja. Megtudjuk milyen a kutyanyelv és a macskanyelv. Kedvenceink hogyan sütnek mindenízű tortát, amikor egy napon ünneplik Cicus születésnapját és Kutyus névnapját. Hogyan nevelik fel az erdőben talált babát? Végül milyen színházi előadást rendeznek a gyerekeknek?

Bábjátékunk Josef Čapek Történetek a Kutyusról meg a Cicusról c. mesefüzérének legbájosabb és egyben legtanulságosabb epizódjait eleveníti meg.

PEER KRISZTIÁN: ESTIMESE

(iskolásoknak / szeptember-október / kamaraterem) 

Egy életunt királyfi vándorútra indul, hogy megtalálja a halhatatlanságot. Meg is találja, el is veszíti - miért kell minden este ugyanazt mesélni? A gyerekszoba villanyoltás után: három testvér, de csak a legkisebbnek van csokija. Minden kocka új kaland. Így lesz a királyfi útja egyre kacskaringósabb, hiszen három, egymást folytonosan korrigáló, eltérítő, megviccelő mesélőnk is van, három, a halál megértésében máshol és máshol járó gyerek. A hangyakirálynő átkán innen, a titkos nindzsaiskolán túl: életre kel az emeletes ágy.

Fotó: Mesebolt Bábszínház, vaskarika.hu

Forrás: vaskarika.hu