Elhunyt Kányádi Sándor

Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor. A Kossuth-díjas költő, író, műfordítót szerda hajnalban érte a halál Budapesten - tájékoztatta a család szerdán az MTI-t.

Székely parasztcsaládban született a Hargita megyei Nagygalambfalván (Porembenii Mari) 1929. május 10-én. A középiskolát Székelyudvarhelyen végezte, majd beiratkozott a marosvásárhelyi Színházművészeti Főiskolára, végül a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát 1954-ben. Tanárként soha nem dolgozott, 1950-ben Páskándi Géza fedezte fel, első versét az Ifjúmunkás című lap közölte. Munkatárs volt az Irodalmi Almanach, az Utunk, a Dolgozó Nő című lapoknál és a Napsugár című gyereklap szerkesztőségében, első verseskötete Virágzik a cseresznyefa címmel 1955-ben jelent meg.
Költői pályájának korai időszakában "a szocialista lelkesedéstől megszállottan" bizakodó verseket írt az élet és a természet szépségéről, a romániai magyarság jövőjéről. A kijózanodás a hatvanas években következett be, ettől kezdve költészetének fő erkölcsi kérdése a közösséghez való hűség és a társadalom drámai konfliktusainak feltárása lett, műveiben mind tudatosabban kötődött az erdélyi magyarsághoz. Költészete tartalmilag és formailag is megújult, az archaikus, hagyományos és a modern lírai elemek sajátos szintézisét valósította meg. Nagyszabású költeményekben keresett választ a magyarság sorskérdéseire (Fától fáig, Halottak napja Bécsben), elítélte a román kormányzat elnyomó nemzetiségi politikáját (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban).
Kányádi Sándor 1967-ben utazhatott először nyugatra, Bécsben tartott előadást. Ezt követően Európában és a tengeren túl is számos helyen megfordult, 1984-ben hosszabb amerikai előadókörutat tett, ebből az élményből született meg a Dél keresztje alatt című versciklusa. 1987-ben meghívták a rotterdami nemzetközi költőtalálkozóra, de nem kapott útlevelet, erre tiltakozásul kilépett a román írószövetségből. Az 1989-es romániai fordulat után számot vetett a múlttal, de arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokság tovább él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról).
Több vers- és mesekötete szól a gyermekeknek (Három bárány, Farkasűző furulya, Világlátott egérke, Billeg-ballag, Kecskemesék, A kíváncsi Hold), számos versét a Kaláka együttes zenésítette meg. Életművének fontos részét alkotják az esszék és műfordítások (Erdélyi jiddis népköltészet, Egy kismadár ül vala, Csipkebokor az alkonyatban), de írt drámát és forgatókönyvet is. Kányádi saját műveinek avatott előadója, több nagylemeze is megjelent. Műveit számos nyelvre lefordították.
Költészete egyfajta szintézis, amelyben kifejezésre juttatja a közösségéért való aggodalmát és költői személyiségének belső kérdéseit. A változékony változatlanság jellemző rá: változatlan a népköltészetben gyökerező hang és a megtartó közösséghez fűződő hűség; a változékonyság a stílusban, a szemléletmódban, a tematikában és a műfajváltásokban fedezhető fel.

Művészetéért több rangos elismerést, többek között 1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-, 1998-ban Magyar Örökség-, 2005-ben Hazám, 2008-ban Táncsics-, 2011-ben Aphelandra-, 2014-ben Széll Kálmán-díjat kapott. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át. 2008-ban a Magyar Kultúra Követe címmel ismerték el, 2009-ben Budapest I. kerületének és szülőfalujának díszpolgára lett. 2002 óta volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2007-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjává választották. 2013-ban vehette át az Emberi Méltóság Tanácsának Emberi méltóságért díját. 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki. 1998-ban részt vett a Digitális Irodalmi Akadémia megalapításában, az ő kezdeményezésére nyílt meg 2012-ben Budapest I. kerületében a Mesemúzeum és Meseműhely.
Egyik méltatója szerint Kányádi egy személyben költő és tanú, korának hiteles krónikása, tetőtől talpig európai polgár, tipikusan kelet-közép-európai művészsorssal.
Kányádi Sándort várhatóan szülőfalujában, Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra. A temetés időpontjáról a család később ad tájékoztatást.

Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész szerint Kányádi Sándor a verseiben "azt mondta ki, amit mindnyájan éreztünk, csakhogy ő ki is merte és ki is tudta úgy mondani, hogy az magas művészet volt". H. Szabó Gyula, a Kriterion könyvkiadó igazgatója azt hangsúlyozta: eseménnyé vált minden olyan rendezvény, amelyen Kányádi Sándor is részt vett.

Dávid Gyula az MTI-nek adott nyilatkozatában felidézte: egy évvel járt Kányádi Sándor fölött a Székelyudvarhelyi Református Kollégiumban, és akkortól tartott a barátságuk, amikor 1944-ben cserkésztáborozóként éppen Kányádiékhoz osztották be segíteni a mezőgazdasági munkában. Így a kezdetektől követhette Kányádi Sándor pályájának a kibontakozását, alakulását.
Abban látta Kányádi költészetének a nyitját, hogy nagyon egyszerűen, nagyon közérthetően tudott elmondani olykor mellbevágó dolgokat is. "Kezdő költőként Arany János szellemében, de az akkori idők költészeti igényét túllépve, tisztán tudott szólni tiszta és igaz érzésekről, és ezt a képességét akkor is megőrizte, amikor ezek az érzések bonyolultakká váltak. Azt mondta el helyettünk, amit mi is éreztünk, de amit nem tudtunk szavakba önteni" - fogalmazott az irodalomtörténész.
Azt is felidézte, hogy Kányádi nagy hangsúlyt fektetett az olvasókkal való személyes kapcsolat kialakítására. Elmondta: sokszor vett részt könyvbemutatókon, író-olvasó találkozókon Kányádi Sándorral, aki mindig elvarázsolta a közönséget. "Mindig azt éreztem, hogy a mesélése által el tud feledtetni mindent mindenkivel" - fogalmazott. Megemlítette: szívesen mesélt gyermekközönségnek is, "mert tudta, hogy a jövő a gyerekek lelkében van, akiknek már ebben a korban meg kell tanulniuk tisztán, szépen élni és írni".
A Kányádi Sándor meséléséről gyermekként szerzett élményeket említette H. Szabó Gyula is, a költő megannyi verseskötetét megjelentető Kriterion könyvkiadó igazgatója. "Nagyon mély benyomást gyakorolt mindannyiunkra. Nem csodálkoztam azon, hogy akkora sikerrel járta az iskolákat, és minden író-olvasó találkozót, könyvbemutatót valóságos eseménnyé avatott" - fogalmazott a kiadóigazgató.
H. Szabó Gyula a versek mellett az erdélyi száz és jiddis népköltészeti fordításait is rendkívül jelentőseknek találta. Úgy vélte: ezekkel a fordításokkal tudatosan próbálta Erdély kulturális sokszínűségét felmutatni.
"Úgy érzem: a költészete értéke alapján odakerülhetett volna a Nobel-díj közelébe, csak nem volt olyan lobbierő mögötte, mint mások mögött. Nemcsak arra volt képes, hogy a romániai magyar költészet 1990 előtti ellenálló korszakában a legfontosabb gondolatainkat megszólaltassa, hanem képes volt átalakulni, és az új körülmények között sem veszítette el költői egyensúlyát, habitusát" - jelentette ki H. Szabó Gyula.
A kiadóigazgató sajnálatosnak tartotta, hogy a kolozsvári magyarság nem tudta Kányádi Sándort a városban tartani azt követően, hogy a régi tulajdonos visszaigényelte a lakást, amelyben lakott. "Kényszerből hagyta el Kolozsvárt és ez még sokáig fogja a lelkiismeretünket bántani" - fogalmazott H. Szabó Gyula.

Fotó: Czimbal Gyula