Március, a bábszínházi világnap és a BÁBU Fesztivál hónapja

Art Limes | 2018-03-01

A Budapest Bábszínház hagyományosan márciusban megrendezendő BÁBU Fesztiválján ezúttal a legfiatalabb bábos generáció alkotóival ismerkedhet meg a közönség, a színházi szakembereket pedig színházi nevelési szakmai nap várja. A hónap végén ismét kimozdulunk: folytatódik a Mini Textúra a Magyar Nemzeti Galériában.

A 2017/2018-as évadban két frissen végzett bábrendező, Szilágyi Bálint (Bambi) és Szenteczki Zita (Mit keresett Jakab az ágy alatt?) mutatkozik be a Budapest Bábszínházban. A BÁBU Fesztivál tematikája is ehhez kapcsolódik: idén március 20. és 23. között olyan, gyerekeknek és felnőtteknek készült egy-két személyes kamaraprodukciókat láthat a közönség, amelyek alkotói alig egy éve vannak a pályán.

A fesztivál célja indulása óta változatlan: kő- és független bábszínházak izgalmas, új utakat kereső bábelőadásait bemutatni a fővárosban, 2015 óta tematikus válogatással, 2016 óta színházi nevelési szakmai nappal kiegészítve.

Pettson és Findusz - Elliner Edina, Ács Norbert - fotó: Éder Vera

A színház három játszóhelyén, a Nagyszínpadon, az Ország Lili Stúdióban és a Kemény Henrik Teremben a lehető legszélesebb életkori kínálatot láthatják az érdeklődők. Óvodásoknak, kisiskolásoknak és felnőtteknek készült produkciók egyaránt meghívást kaptak. Az Izeg-mozog!, Markó-Valentyik Anna babaszínházi produkciója és az óvodásoknak ajánlott Pulcinella és a varázskút Főglein Fruzsina és Kovács Domokos előadásában a győri Vaskakas Bábszínházból érkezik. Szintén az óvodásoknak szól a már tapasztalt bábos, a hozzánk vissza-visszatérő Fabók Mariann készítette Vitéz László és Vas Juliska. Két történettel várjuk az alsó tagozatosokat: A háromemeletes mesekönyvet a zalaegerszegi Griff Bábszínház tagja, Tóth Mátyás játssza, a miskolci Csodamalom Bábszínház és a DirAct Art koprodukciójában készült Kamrapocokban Fritz Attila látható. Lesz két felnőttprodukció is a fesztivál programjában: egy izgalmas táncos-bábos, genderkérdésekkel foglalkozó előadás, a H.A.N. Kovács Domokostól, Nagy Petra pedig Esterházy Péter Csokonai Lili néven írt, különleges regényét, a Tizenhét hattyúkat viszi színre Bársonytafota címmel.

A Budapest Bábszínház jelentős színház-pedagógiai műhely is. Az itt folyó Mozgató programba jelenleg az előadásokhoz kapcsolódó feldolgozó foglalkozások, pedagógusoknak szóló, a honlapról letölthető segédanyagok, valamint gyerekbábszakkör tartoznak; a programot a terület egyik legelismertebb szakembere, Végvári Viktória színházpedagógus vezeti. Ehhez a munkához kapcsolódóan, a fesztivál nyitányaként március 20-án Lássuk a nézőt! címmel tovább folytatjuk a magyarországi bábszínházakban folyó színházi nevelési munka feltérképezését, alkalmat adva a szakemberek tapasztalatcseréjére is. Izgalmasnak ígérkezik az a vitaszínház és kerekasztal-beszélgetés, amelynek meghívott szakértői között gyerekpszichológus, színházelméleti és drámapedagógiai szakember, illetve színikritikus is lesz.

A határon inneni és túli magyar nyelvű bábszínházak ezúttal is megünneplik a március 21-i Bábszínházi világnapot. Ennek keretében a hagyományokhoz híven a Budapest Bábszínház művészei különleges produkciókra készülnek szokatlan helyszíneken, illetve a közösségimédia-felületeken is izgalmas jelenlét várható.

Márciusban is folytatódnak a felnőtteknek szóló programok: az Esti mese felnőtteknek keretében ezúttal a Sven Nordqvist történeteiből készült, gyerekek és felnőttek körében is népszerű Pettson és Finduszt játsszuk március 2-án, a Bábszínház 7x programsorozatban pedig március 24-én A tárgyak titkos élete címmel a tárgyanimáció szinte korlátlan lehetőségeit ismerhetik meg az érdeklődők.

Pipp és Polli - fotó: Éder Vera

A Magyar Nemzeti Galéria évek óta nagy sikerrel futó, képzőművészet, kortárs szépirodalom és színház találkozási pontjának számító Textúra előadás-sorozata 2017-ben egészült ki a 7–12 éveseknek szóló verzióval. Az összművészeti megközelítés azonban változatlan: a galériában látható műalkotások mesére ihletik a Pagony Kiadó íróit, költőit, amelyeket a Budapest Bábszínház művészei és bábjai keltenek életre. A báb formanyelvének segítségével a nézők egyedülálló módon léphetnek be a történetek és a képek világába, és a különleges megközelítés által egyaránt megkedvelik a bábot, a színházat, az irodalmat és a képzőművészetet. A nagy sikerre való tekintettel folytatódik a program, a második évad március 25-én indul. Ezt követően további három vasárnap – április 8., 15. 22. – délelőtt és délután, összesen nyolc alkalommal látható Mini Textúrákon Gimesi Dóra, Harcos Bálint, Kolozsi Angéla, Szabó Borbála és Vadadi Adrienn festmények inspirálta meséi Ács Norbert, Andrusko Marcella, Bercsényi Péter, Fodor Annamária és Jankovics Péter rendezésében láthatják a nézők.

A Pagony Kiadónál jelent meg Gimesi Dóra meséje, a Csomótündér, Dániel András kötete, a Mit keresett Jakab az ágy alatt?, és Axel Sheffler egészen kicsiknek szóló Pipp és Polli-történetei is. Ezek a művek alapanyagként szolgáltak a Budapest Bábszínház előadásaihoz is, nem véletlen tehát, hogy a színház rendszeresen részt vesz a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett Pagonyfeszteken. A következő, tavaszi kiadásra március 3-án Pipp és Polli látogat el, a színház első három év alattiaknak készült produkciója, amelyet az idei évadban, új játszóhelyünkön, a Kemény Henrik Teremben mutattuk be, és nagy közönségsikert aratott.