Díjeső A Hétfejű Tündérnek Szerbiában

| 2015-05-14

A  kragujeváci Arany Szikra Fesztiválon öt díjjal ismerték el a Budapest Bábszínház Lázár Ervin meséjéből készült előadását.
A „csillagkalapálás hét szólamban” az évad elején a bangkoki, 17. alkalommal megrendezett nemzetközi  World Puppet Carnivalon a legjobb látványdíját elnyerte el. A bábfesztiválon montenegrói, horvát, szerb, bosnyák, bolgár és lengyel produkciókkal szerepelt együtt a versenyprogramban. 
A Lázár Ervin mese adaptációját a legjobb előadás, rendezés, zene és tervezés kategóriáiban találta a legjobbnak a zsűri, valamint elismerték a három előadó kiváló  színész - Hoffer Károly, Tatai Zsolt és Teszárek Csaba  összjátékát is.
 
A Hétfejű Tündér bemutatója 2012. január 19­-én volt. 
A thaiföldi elismerést megelőzően, a VI. Kaposvári Nemzetközi Gyermek­-és Ifjúsági Színházi ASSITEJ Biennálén 2012­-ben megkapta a legjobb gyerekelőadásnak járó Üveghegy­-díjat.
A zsűri Gimesi Dórát a legjobb dramaturgot Békés Pál­-díjjal tüntette ki. Mátravölgyi Ákost pedig tervezőként ismerték el. Az előadás rendezője Kuthy Ágnes, a zeneszerző Sáry László. 
 
A 6 éves kortól ajánlott, alsó tagozatosoknak szóló A Hétfejű Tündér a 2015 évadban május 20­-án, és június 3­-án látható a Budapest Bábszínházban.

Fotó: Éder Vera

További képek