Érsek-Csanádi Gyöngyi - Nekem a mérték és az érték maga a gyerek

Szántó Viktória | 2017-11-12

Gyöngyi utánozhatatlan karakter mind a színpadon, mind az életben. Az általa alapított színház, az Aranyszamár Bábszínház összeforrott nevével. 2017. november 11-én ünneplik a színház 20. születésnapját a Ferencvárosi Művelődési Központban, ahol egy egész napos rendezvénnyel összegzik az elmúlt évek munkáit. Alig egy hétre rá kerül bemutatásra Ágacska-rendezése a Kabóca Bábszínházban.

Miként jutottál el addig a pontig az életedben, hogy megalakítsd az Aranyszamár Bábszínházat?

Általános iskolás éveim alatt többször vittek szavalóversenyekre tanáraim. Óriási élmény volt kamaszként, amikor Szabó Lóci, Szabó Lőrinc fia zsűrizett és rögtönzött nekem egy különdíjat a verseny során, mert annyira szerette, amit csinálok. Máskor is kaptam díjakat, a Sárospataki Diáknapokon például aranyérmes lettem. Azt régóta tudtam: színházzal, pontosabban színészettel akarok foglalkozni. Tudtam, a gyerekek nem maradhatnak ki az életemből. Nem volt ötletem, mi módon  lehetne összekötni ezt a kettőt. Érettségi után édesapám szólt: a miskolci Csodamalom Bábszínház stúdiós képzést indít. Felvételiztem, elvégeztem, s már a második évtől játszottam előadásokban. Viszont magánéleti okból Budapestre kellett költöznöm.

Hogyan találtad meg helyed a fővárosban?

Fiatal voltam, igen nagyon tudtam, hogy mit szeretnék csinálni. Jelentkeztem a Budapest Bábszínházba, akkor éppen a Koós Iván – Villányi László igazgatópáros regnált. Villányival hamar szimpatizáltunk, elhívott segédszínésznek, de státuszt nem tudott biztosítani. Komoly büszkeség dolgozott már akkor bennem. Ezért kerestem a kínálkozó lehetőségeket. Fél évig stúdióztam az RS9 Színházban, amikor megtudtam, a Tér Színház színészeket keres. Természetesen késtem húsz percet a meghallgatásról, ezért Bucz Hunor azonnal kirúgott. De nagyon szerettem volna, ha sikerül ez a felvételi, úgyhogy kikönyörögtem magamnak a második lehetőséget. Végül három meghallgatás után, a negyedikre Hunor behívta az egész társulatot. Lejátszottam a kijelölt jelenetet, közölte, fel vagyok véve. Utána három évig dolgoztam a színházban, Mária Magdolna szerepét játszottam először. Ezek után újra változásokat hozott az életem. Elköltöztem az ország másik végébe, az ötvenfős zselici zsákutca faluba, Szatinába.

Bár miskolciként a vidéki élettel volt tapasztalatod, de azért ez így is elég éles váltás volt a fővárosi színházi élethez képest.

Megint csak definiálnom kell önmagam. A természet kézzel fogható közelsége nagy hatást gyakorolt rám, elvégre egy tanyán éltünk. Fantasztikus közösségbe csöppentem, igazi mesteremberek közé. Fajáték készítők, keramikusok, mézeskalács készítők vettek körül. Tudtam, színházzal kell foglalkoznom.  Tímár Magdi, Strausz Tünde és én megalapítottuk az Aranyszamarat.

Honnan van a névválasztás?

Volt egy hatalmas torkú óriási szamarunk. Vilmának hívták. Róla kapta nevét a színház. Hihetetlen és nagyon fárasztó időszakot éltünk. Ha nem is szamárháton, ám egy rozzant kisautóval felgumipókozva jártuk az országot. A minőségi előadásokat kínáló konkurenciával - a Bóbita Bábszínházzal és a MárkusSzínházzal - fel kellett venni a versenyt. A szatinai közösségben élt  Gordon Ágota írónő, aki sok előadásunk szerzője lett. Gyönyörű verses szövegeket írt. Az a különös, hogy a nehéz körülmények ellenére meg volt ágyazva minden. Aztán megint lépnem kellett és visszaköltöztem Budapestre. De ekkor már a színházat hoztam magammal.

Az Aranyszamár neve gyakorlatilag összeforrott a te alkotói egyéniségeddel. A magánéleti változások új kihívások elé állítottak többször, de a színház a sajátoddá vált.

Idővel. Nagy kihívás volt visszaköltözni a fővárosba – ez kétezer nyarán történt. Minden önkormányzatnak írtam levelet, befogadnák-e  a színházat. Végül az Újpalotai XV. Kerületi Önkormányzat reagált. Szívesen látnak minket. Utána több mint tíz évig a XV. kerület  lett a bázisunk. Szépen gondoskodtak rólunk, meghatározó csapatmunka alakult ki.  2013-ban jöttünk el onnan, azóta a IX. kerület lett a törzshelyünk.

A színházad innentől kezdett el meghívott alkotókkal dolgozni, tervezőket, rendezőket hívtál magatokhoz.

Megpróbáljuk professzionális szintre emelni a munkánkat. Tisztában voltam vele, csak akkor tudunk fejlődni, ha szakembereket hívunk magunk mellé. Így kezdtünk el Székely Andreával dolgozni. Veres András, Schneider Jankó, Sramó Gábor, Szabó Attila vagy Kolozsi Angéla is lényeges rendezői voltak a színháznak. Tudatosan figyelem a társszínházak munkáit, folyton keresem az új rendezőket, írókat.

Színészeket hogyan szervezel magad mellé?

Baranyai Anita negyedik éve állandó társam az Aranyszamárban, nemcsak a színpadon, a háttérmunkákban is osztozunk a feladatokon. Nagyon nagy segítség nekem, rendkívül következetes és precíz. Az ő személyében kaptam egy tőlem teljesen eltérő női karaktert, ez  az előadásokra is vonatkozik. Nagy részben neki köszönhető, hogy az idei év során 150 előadást játszottunk – azért ez nagyon sok. Férfi színészeket viszont nehezen találok, ez állandó kihívás elé állít. Vannak visszatérő kollégák. Fontosnak tartom az állandó vérfrissítést.

Mégis, az egyik legnagyobb szakmai elismerést hozó előadásod egy egyszemélyes produkció, a Volt egyszer egy… Hogyan éled meg a bábos és egyáltalán a színházi szakma egyre nagyobb érdeklődését?

Sehogy. Nem hiszem, hogy ez így lenne.

De Michel Indali színész díjat kaptál, s a produkciót jelölték a legjobb gyerekszínházi előadás díjára a színházi kritikusok.

Persze megtiszteltetés, ám engem ez a része a munkának nem érdekelt. Sohasem vezérelt, hogy bekerüljek egy bizonyos elitbe. Nekem a mérték és az érték maga a gyerek, ezért csinálom, amit csinálok. Elképesztő felellősége van a munkámnak, és csak erre szeretnék koncentrálni. A gyerekek művelése, művészi nevelése az elsődleges célom. Színházzal neveljünk színházra. Engem csak ez motivál.

Jelenleg az Ágacska című előadást rendezed. Ahogy melletted ülök a próbákon és figyelem, ahogyan dolgozol, azt látom, hogy hatalmas bizalmad van a színészek iránt. Az ő munkájukból inspirálódsz leginkább, de nagyon szabad teret adsz nekik.

Mert színészként én magam sem szeretem , ha nagyon megkötnek, ha túlinstruálnak, ha pici mozgásteret sem kapok. Én színész vagyok és rendezőként is eszerint gondolkozom – ettől függetlenül érzem, az alkotótársaim maximálisan megbíznak bennem rendezőként is. És ez nagyon jó érzés.

Fotók forrása: Érsek-Csanádi Gyöngyi

További képek