Az ördög ír és a keze messzire elér

„A lidércfény kialszik, a lidérc meglapul, elszökhet a lápról, ha egyszer megjavul”, dünnyögik a meseboltos színészek a fináléban. A dal maga is olyan, mint valami reszkető kis gyertyaláng. Vagyis ezúttal nincs mesebeli happy end, nincs feloldozás. Csak a lehetőség.

Ír motívumokból, Rakovszky Zsuzsa-fordítások fölhasználásával Veres András írt-rendezett darabot-előadást a szombathelyi bábszínházban. Humor, libabőr, kocsmazene, tanulság és vigyázat: orr/gyilkosok a láthatáron! Ez itt a Három kívánság.

Miközben a közönség sodródik kifelé – mintha ingoványos lápon járnánk -, egy tündérszerű kislány a lépcsőfordulóban azt latolgatja, vajon tényleg megjavul-e a céltalan mohóságáért büntetésből lidérccé lett házaspár, Judy és Bill. Anyukája visszakérdez: „Te mit gondolsz?” A válasz: „Nagyon szeretném.” Ez a kis párbeszéd válasz lehet arra a kimondott-kimondatlan kérdésre is, hogy működőképes-e az új meseboltos előadás, amely a színlapjelzés szerint hat éven felülieknek szól (6+); azt meg már hozzá se kellene tenni, hogy a „nagyobbaknak” legalább annyira bátran ajánlható. Nem elsősorban a történet okán – amely persze az egyszerű és nagy/szerű történetekhez híven az élet értelmére kérdez rá -, hanem azért, mert a színpadon olyan komplex világ épül föl, amely tágabb-távlatosabb asszociációs hálóban is elhelyezhető. Mindehhez az élőjáték-báb-maszkos játék következetes alkalmazása egyrészt szintén örömforrás, másrészt segíti a befogadást. A bábos-maszkos játék a mese (a csoda, a fikció) szintje, az élő játék a földi életé és a hol kétségbeesett,

hol rezignált kommentároké: a kórus - mint rezonőr. De nemcsak kórus, hanem a rászedett maszkos karakterekből (polgármester, gazdag özvegy, boltos) kilépve komplett zenekar is: Takács Dániel/furulya, Kovács Bálint/gitár, Gyurkovics Zsófia/harmonika); plusz a zöld kobold- vagy manóparókában szintén végig a színen lévő, kinn és benn határán helyet foglaló bárzongorista: Maronics Ferenc mv. Az isteni és ördögi bábokat többen mozgatják. Szép, amikor Bill megjavítja, a helyére igazítja a három kívánságot teljesítő kékszakállú Morókiás-báb karját. Az ördögfigura karja sem hétköznapi: irdatlanul hosszúra megnőtt. Hiába, az Ördög keze messzire elér. Az orra pedig mobil, Gogol-módra már-már önálló életre képes; praktikusan az Ördög füle az a henger, amelynek forgatásával a méret növelhető, csökkenthető: az ördögorr föl- meg letekeredik, mint a kerekeskút kötele. Mint a folyondár. Ilyenkor az Ördög olyan, mintha Weöres Sándor mindent átjáró, megrontó Octopusa testesülne meg. Nem véletlen, hogy amikor Bill átmenetileg elbánik vele, az Ördög Takács Dániel hangján azt morogja, hogy „orr/gyilkosok”. Öltönyben van ő is, nem nagyon rína ki a pokoli úri társaságból, díszzsebkendője mestersége címere: lobogó láng. Lidércfény.

Ír történetet báb/színpadra vinni egyáltalán nem kockázatmentes vállalkozás; éppen az ír tematika népszerűsége a legfőbb veszélyforrás. (Az „ír Csehov”, Martin McDonagh sajátos, fekete humorú darabjaiból sem könnyű jó előadást csinálni. Mostanában éppen a celldömölki – szintén Vas - Soltis Színházban van műsoron egy erős Vaknyugat-változat.) Veres András és Rumi Zsófia tervező szerencsére biztos kézzel kormányozza a meseboltos Három kívánság hajóját az ír közhelyek (zöldellő rét, kocsmahangulat stb.) szküllái és kharübdiszei; vagy akkor inkább csábító lidércei között. Minden „nagyon ír”, virágzik a couleur locale, de úgy, hogy a közhelyességnek az árnyéka sem suhan át a színen. Van zöld fűszőnyeg, vagyis színpadborítás (azért hiteles, mert hangsúlyosan „mű”, mint a műfüves pályák); van kocsma-, vagy inkább bárhangulat; van lángoló sáv Judy hajában és van vörös paróka és vörös hajú báb. Sőt: a játéktér – a bárpult – hátsó falán a zöld és téglaszín négyzetek-rombuszok a fehér öltönyök hátterében az ír zászló színeit idézik és/vagy Harlekin commedia dell’arte-öltözetét. A díszlet egyrészt mozdíthatatlan, valahogy mégis légies monstrum (Rumi Zsófia nemrég csupa könnyedségből, mozgásból, csupa sűrű „semmiből” tervezett játékteret a Lila fecskéhez; szintén Veres-rendezés). Ebben a tekintetben a Három kívánság – mint „ír népmese” - inkább összevethető egy korábbi meseboltos előadással,

a Fehér Ló Fiával; viszont az ír díszlet sok apró trükkre és meglepetésre képes (például csatornán zuhog le a pénz, vagy: szó szerint ahogy a csövön kifér). A mesék természetéből fakadóan a Fehér Ló Fiához hasonlóan a Három kívánság dramaturgiájában is fontos szerepe van az ismétlésnek. A dologkerülő, viszont gazdagságra vágyó kovács, Bill Dawson furfanggal pénzhez jut, aztán – könnyen jön, könnyen megy alapon – el is veri mindet, mire újra meg újra kiveti magából a helyi úri társaság. Végül nincs mit tenni: ha a nagyvonalú, vágyteljesítő Kékszakállúban Istent nem ismeri föl, kénytelen alkut kötni az Ördöggel. Ismétlés ide vagy oda, a tétnek nőnie kell: a Három kívánságban a „mindig ugyanúgy és mindig kicsit másképpen” rafinériája is jól működik. A játéktér – mondhatni középkori mintára – nagyjából-egészéből háromosztatú világmodellként értelmezhető: lenn a pokol (az ördög a színpad alól érkezik), középen a romlott földi világ, fönn a menny. De ez sem ilyen egyszerű: az égbe vezető hófehér lépcső revühangulatba ringat – hozzá az elegáns hófehér porcelánöltönyök -, az egész mindenestül könnyedén lápon imbolygó hajónak vélhető. (Innen csak egy apró láncszem az asszociációs hálóban, és máris ott vagyunk a Titanicon, ahol Jack Dawson ír mulatságba viszi Rose-t, lenn, a hajó fenekén. Csak hogy mindenki tudja, hol a helye a dolgok rendszerében.)

Amikor Dawsonék – Dénes Emőke és Kőmíves Csongor – kinéznek földszinti-pokolbeli lakásuk ablakán (kesztyűsbáb, paravánhatás), rendre Vitéz László szelleme is megjelenik a színen: a harsány házastársi veszekedés koreográfiája Kemény Henrik vásári bábszínházát élteti tovább. Miközben a Dawsonékra a kocsmából lenéző városi előkelőségek perspektíváját – szó szerint és átvitt értelemben egyaránt – jelzi a szintkülönbség.

A végén kialszik a két rebbenő lidércfény, Bill és Judy fújja el. Mert: „A lidércfény kialszik, a lidérc meglapul, elszökhet a lápról, ha egyszer megjavul.” Zöldell a remény.

Tovább a galériába

Fotó: Mesebolt Bábszínház

Három kívánság – „ír népmese”, Mesebolt Bábszínház, Szombathely

Rakovszky Zsuzsa fordításrészleteinek felhasználásával írta, rendezte: Veres András

Tervező: Rumi Zsófia

Zeneszerző: Takács Dániel

Szereplők: Dénes Emőke, Gyurkovics Zsófia, Kőmíves Csongor, Kovács Bálint, Maronics Ferenc mv., Takács Dániel

 

 

További képek