Én vagyok Pinokkió

Bodó Márta | 2017-07-13

Pinokkió történetét születésekor, a 19. században azért bírálták, mert a lázadás szellemét közvetíttette a gyermekek felé. Hiszen az életre keltett fabábú igazi gyermek, kamasz, iskolába jár, majd az osztályteremnél érdekesebb szórakozást keresve elszökik, rossz társaságba keveredik, a komisz barátok tévútra csalják, cserbenhagyják, átverik.

De persze minden jó, ha a vége jó, az elkódorgott gyermek hazatalál, és tévelygései nyomán kialakul, megszilárdul értékrendje, jobban eligazodik a világban, tisztábban lát és tudja, merre tartson. Valójában tehát egyfajta fejlődésregény Carlo Collodi eredeti története. Mint minden jól megírt gyermektörténet, minden korban érdekes, sőt lenyűgöző. Készült film- és rajzfilmváltozata, látható színházban, és számtalan könyvkiadása létezik. A kolozsvári Puck Bábszínház 2017. június 3-án Călin Mocanu szövegadaptációjával és rendezésében mutatta be. A kolozsvári születésű rendező a bukaresti Ţăndărica Színház igazgatója. A sokoldalúan képzett és magát már több területen kipróbált Mocanu szerint „Pinokkió minden gyermek, és ahogy ő fából, igazi, lélekkel rendelkező kisfiú lesz, az ő története minden beavatás története is, minden nevelési folyamaté”. Ez indokolja az előadás címét: Én vagyok Pinokkió, azaz bármikor bármelyik kis néző a saját történeteként tekintheti azt.

A műsorfüzet szerint „az öntudatra ébredés csodálatos története ez, amikor a fiatal élet a biztonságos és szeretetteli környezetből kilép, határokat feszeget és közben egyre csak tanulja, hogy kicsoda ő és hol a helye a világban”. A rendező szerint: „Az előadás egy mai változata a Pinokkiónak. Ha szétnézünk, száz és ezer Pinokkió vesz bennünket körül: minden gyermeknek van egy kezdeti útszakasza, de talán több is, egymással összefonódó utak, mindig újabb és újabb életkort kell elérni és azt meghaladni. Ez az a történet, amit szerettem volna visszaadni, amely szorosan kötődik ahhoz a gyermekhez, akit a mai romániai társadalomban látunk, és nem csak itt.” A szövegátdolgozás, a színpadra alkalmazás szükségszerű volt, és a mai tapasztalatokhoz alkalmazás jót tesz az előadásnak, mert a nézők élményvilágát is figyelembe veszi. Jó ötlet az öreg, szegény, lepukkant műhelyében szinte véletlenül farigcsáló Gepettó helyett egy életerős, sikeres, fiatal, világhírű alkotót látni. A mai gyermek a képernyőn sok hírességet lát, egy ilyet emberközelbe hozni, gyermeke mellett felelős apává válását végigkísérni hasznos tapasztalat a széthulló, a mozaikcsaládok korában. A Tündér a rendező szándéka szerint a rejtőzködő, a bajban mindig megjelenő anya megtestesítője – ez azonban nem igazán nyilvánvaló az előadás során, inkább egy mindentudó barátnak vagy esetleg egy tanítónőnek véli a néző, előbbinek a megjelenése, öltözéke, kellékei (görkorcsolyán közlekedik), utóbbinak a néha túlzottan oktató jellegű szövege miatt.

Az előadás a bábu elkészítésének bőségesen részletezett folyamatával indít, amely közben Gepettó beszélget a nézőkkel, s ebben az interaktivitásban a gyermekek maguk is részeseivé lesznek a folyamatnak (figyelmeztetik a mestert, hogy szemet, szájat is rajzoljon stb.) – bár a „szerelés” kissé hosszasra sikerült, az alkotóművészt játszó Urmánczi Jenő remekül boldogul a kis nézők olykor váratlan „beköpéseivel”. Pinokkió kedves, szimpatikus figura, László Réka hangján szólal meg és Patka Ildikóval együtt mozgatják, s ez a kettős remekül ábrázolva végig meg tudja tartani a játékosságát, az ártatlanságát, megkapó naivitását. Az őt fenyegető veszélyeket különböző figurák jelenítik meg, nagyon ismerős suhanc a Csirkefogó Domokos Szabolcs alakításában, őt látjuk Kandúrként is a Róka, Giriti Réka társaságában: igazi romlott és romlásba vivő barátok, bár gonoszságuk olykor megmosolyogtatóan buta. Hasonlóan jó Okos Attila Ákos (Tűznyelő és Pici szerepében), Lanstyák Ildikó (Tündérként és Júliaként), Patka Ildikó (Bálnaként). A díszletezők is szervesen épülnek be az előadásba, a néző nem is gondolja, hogy nem színészek.

Az előadás remekül indít a már említett beszélgetős bábkészítéssel, a párbeszédben a mai gyermekek számára megszokottabb szabad véleménynyilvánítás, megnyilatkozás lehetősége megadatik. A továbbiakban azonban több helyen is túlzottan oktató, kioktató jellegű a szöveg, Pinokkió inkább a körülmények és rossz társaság által sodródó, mintsem lázadó, rosszalkodó és ezáltal fejlődő személyiség. Mert igaz, amit a rendező lát és vall, hogy olyan országban, olyan viszonyok közt élünk, ahol a szülők nemigen tudnak okosan nevelni, alacsony az önértékelésük, maguk is többnyire sodródnak. Ám a gyermekeknek szánt irodalom éppen ezért a legkényesebb műfaj, s ugyanez mondható el a színpadi előadásokról is, mert nem szabad didaktikusan, szájbarágósan nevelnie. A gyermek még nem vájtfülű olvasó, kritikus, ugyanakkor érzékeli, ha nem is tudja még megfogalmazni, amikor leegyszerűsítik a valóságot. Pinokkió története valóban jó és alkalmas mindannak a megfogalmazására, amit a rendező fontosnak tart, ám a kolozsvári előadás ilyen szempontból csak félsiker. Az érett és felelős személyiség kialakulásának útja ugyanis lerövidült, éppen a lélektani fordulatok egyszerűsödtek le vagy maradtak ki, emiatt inkább csak tanmese lett az előadás.

Bemutató: 2017. június 3. Helyszín: Puck Bábszínház. Alsó korhatár: 4 év. Az előadás időtartama: 60 perc. Szerző: Carlo Collodi. Szövegadaptáció és rendezés: Călin Mocanu. Rendezőasszisztens: Sarvadi Paul. Díszlet: Sandu Marian. Zene: Dan Bălan. Előadják:  László Réka, Patka Ildikó (Pinokkió), Urmánczi Jenő (Gepettó, Rómeó), Okos Attila Ákos (Tűznyelő, Pici), Giriti Réka (Tücsök, Róka), Domokos Szabolcs (Kandúr, Csirkefogó), Lanstyák Ildikó (Tündér, Júlia), Patka Ildikó (Bálna). Ügyelő: Kovács Ferenc. Világosító: György Tamás. Hangosító: Cebrat Szilárd. Díszletezők: Balog Ferencz, Tóthpál Tamás. Szobrász: Florin Marin. Festő: Elena Ilaș. Varroda: Ani Susana, Augusta Bugnariu. Asztalos: Tudor Motoșcă. Plakátterv: Săcară Florina.

További képek