Fababák és levesfújók - Piros Sipkás Fickók Találkozója

Ölbei Lívia | 2017-06-12

Kovács Géza azt reméli, hogy a Piros Sipkás Fickók Találkozója meghozza a közönség étvágyát.

A Piros Sipkás Fickók – Vitéz László, Pulcinella, Vasilache stb. - először tűnnek föl a hétvégi Tatai Sokadalomban. Hogy bizonyítsák: Vitéz László és rokonai köszönik, jól vannak, időtlen idők óta vidáman élnek. Ős-öregek és örök-fiatalok, különbözőek és hasonlóak (mint úgy általában az emberek); a régi vásáribábjáték-hagyomány hordozói, talán éppen ezért mindig korszerűek és megújulásra készek. Vándorlásaik során volt részük bujdosásban bőven, és a galibák se kerülték – kerülik – el őket. Viszont: „Nem hal bele semmibe, aki úgysem él. Jó, hogy mink babák vagyunk, szívünk bodzabél.” Élet és halál misztériumát, a mindennapok mókuskerekéből való kiszabadulás lehetőségét, a rossz legyőzhetőségének esélyét, a tiszta játék örömét hordozzák ezek a fababák; és a közösségteremtő szabadságét. Ebben – a bábszínház közösségteremtő erejében és a szabadságban – hisz föltétlenül Kovács Géza, a legelső Kemény Henrik-díjas bábművész, rendező, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója. A szabadságvágy és a közönségteremtés vágya mozgatta akkor is, amikor évekkel ezelőtt kitalálta, hogy jó volna életre hívni a Piros Sipkás Fickók Találkozóját. Az elgondoláshoz, a koncepció kialakításához megtalálta a megfelelő partnereket. A Kernstok Alapítvány kiadásában megjelenő Art Limes közreműködését azért tartja fontosnak, mert „jelentős szellemi műhelynek” gondolja a folyóiratot; és nem pusztán azért, mert ez az egyetlen magyarországi szakmai orgánum, amely nemcsak bábelőadásokról tudósít rendszeresen - nemzetközi kitekintésben -, hanem bábelméleti kérdésekkel is foglalkozik. Az Art Limesnek nagy szerepe van abban is, hogy az ügynek sikerült megnyerni Michl Józsefet,Tata polgármesterét, a tatai önkormányzatot. Kovács Géza azt mondja, Tatán minden adva van a „hajdanvolt Népliget” (benne Kemény Henrik Bábszínháza!) hangulatának megteremtéséhez.

Az igazgatói asztalhoz támasztva a világot jelentő apró színpad

A Piros Sipkás Fickók Találkozóján – ez lesz tehát az első – egytől egyig olyan bábjátékosok lépnek föl, akik hazai értékmérői a műfajnak. Ha a hétvégi Tatai Sokadalom három napján (péntek, szombat, vasárnap, június 16-ától 18-áig) betérünk az Angolpark Gyermektisztására, olyan bábművészekkel találkozhatunk, akik nagy szerepet játszanak a vásári bábjáték magyarországi megújításában. Ahogy Kovács Géza fogalmaz: „Életvitelszerűen foglalkoznak a vásári bábjátékkal.”

Megjelenik Fabók Mancsi Bábszínháza – benne Vitéz László és Vas Juliska –, nem maradhat ki a Ziránó Bábszínház – ahol épp Pulcinella kertészkedik –, ahogyan Pályi János és mágikus előadása, a Vitéz László és az elátkozott malom nélkül sem lehetne megrendezni a találkozót. Ott a helye a szombathelyi Mesebolt Vitéz László-előadásának, Az elásott kincsnek, amelynek külön szépsége, hogy Kovács Géza gyöngéd, figyelmes rendezésében „Kemény Henrik unokája” tűnik föl a paraván mögött: a fiatal bábszínész, Takács Dani kezén. Kovács Géza pedig ki mást: Vitéz László moldovai unokatestvérét, Vasilachét mutatja be a tatai közönségnek. Voltaképpen már ennek az előadásnak is hosszú-hosszú saját története, eleven legendája és hagyománya van: az utazásokban, fesztiválokban, föllépésekben – minden mozdulatban benne él a múlhatatlan mester, Kovács Ildikó lelke-szellemisége. (Kovács Géza az Art Limes 2014/2. számában megjelent interjúban beszél erről.)

Mert bár a Mesebolt Bábszínház igazgatói teendői „röghöz kötik” Kovács Gézát, azért nem tud – és nem is akar – megválni ettől a bárhol, bármikor elővarázsolható színháztól. A szabadságtól. Az apró igazgatói iroda asztalához támasztva most is itt van az a fából faragott, nyakba akasztható alkalmatosság, amelynek közepén – amikor megkezdődik az előadás – elfér, forog-pörög az egész világ. Szabad kézbe venni, közelebb hajolni. Festett, piros gyöngybetűs fölirat tudósít arról, hogy Majoros Gyula készítette Kovács Gézának.

Referencia és étvágygerjesztő

A Piros Sipkás Fickók Találkozójának első hétvégi menüje afféle étvágygerjesztőként szolgál a tatai közönségnek; referenciaként a jövőre nézve. További tervek természetesen vannak. A piros sipkások találkozója remélhetőleg egyrészt hamarosan valódi találkozóvá, másrészt nemzetközivé bővül (nemcsak a megjelenő hősök, hanem a játékosok tekintetében is), harmadrészt az előadásokat körbeölelő, sokrétű, komplex programmal áll elő. Az alapkoncepció nélkülözhetetlen eleme az előadás-kínálathoz kapcsoló workshop: minden alkalommal egy hazai - és egy külföldi mestertanár közreműködésével. Nemcsak a közönség nyerne azzal, ha olyan német, osztrák, olasz játékosok tűnnének föl Tatán, akik megújítva játsszák ezt a műfajt. Kovács Géza fontosnak tartja azt is, hogy a bábművészeten túl a kézművesség, a bábkészítés ugyancsak mielőbb szerephez jusson a találkozón. És mert a vásári bábjáték lényegi velejárója a vándorlás, adódik a környező kistelepülések megszólítása: hogy a bábszínház megmutathassa közösségteremtő mágikus erejét. Szlovákia, Felvidék közelsége újabb kapcsolódási pontokat kínál.

Mindent összevetve a piros sipkások első tatai találkozóját tekintsük „első randevúnak”, ajánlja Kovács Géza. Aztán meglátjuk, lesz-e belőle házasság.

A többit Vitéz Lászlóék elintézik.

Kozmikus gomolygás

Mert Weöres Sándor szerint a világ teremtése után rögtön a második lépésben a Felnőtt és a Gyerek megteremti a bábszínházat. A Felnőtt mozgatja az Ördögöt és a Halált, a Gyerek (az örök Gyerek) Vitéz Lászlót: „Hopilá! Jó estét kívánok, fényes urak, asszonyságok, szép kisasszonykák! Ugye ismernek engem? Mi az, befagyott a levesfújójuk? Én vagyok a híres Vitéz László!”

 

A rendezvény támogatói:

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kernstok Károly Művészeti Alapítvány, Art Limes művészeti folyóirat

Fotók: Mesebolt Bábszínház, Fabók Mancsi, Ziránó Színház, Pályi János és Horváth Csaba

További képek