František Vítek és Věra Říčařová: Egy élet

FRANTIŠEK VÍTEK

1929. szeptember 14-én született Brünn Židenice nevű városrészében. Gyermekkora változó helyszíneit szülővárosa mellett Slavkov u Brna (Austerlitz) és a szlovákiai Blatnica jelentette. 1943-ban felvételt nyert az Iparművészeti Iskolába, de a totális mozgósítás miatt nem fejezte be tanulmányait. A felszabadulás után egy neves brünni fafaragó és szobrászmester, Jaroslav Vaněk tanítványa lett. 1949-ben sikeres felvételi vizsgát tett a prágai Iparművészeti Főiskolán, és Bedřich Stefan professzor szobrászati műhelyének a növendéke lett. Tanulmányait itt sem fejezhette be, közbeszólt a betegség. František Vítek ezután különböző helyeken dolgozott: a Cremona nevű hangszergyártó üzemben Luby-ban, „alkalmazkodásra képtelen” közkatonaként a Pilsen (Plzeň) melletti Zbůch feketeszén-bányájában, leszerelése után pedig brigádmunkásként a sokolovói bányában. Bábművészeti pályája kezdete, amikor a Luby-hoz és Marienbadhoz (Marianské Lázně) kötődő rövid időszak után a brünni Radost Kerületi Bábszínházban (Krajské loutkové divadlo Radost) sikerült álláshoz jutnia fafaragóként, esztergályosként és technológiai szakemberként. Három év elteltével Vladimír Matoušekkel együtt Hradec Králové-ba ment, ahol jelentős szerepet vállalt az akkor alakult hivatásos csehszlovák bábszínház, a hamarosan híressé váló DRAK létrejöttében. A művészeti-műszaki üzemeltetés vezetőjeként, valamint fafaragóként és képzőművészként dolgozott a színházban. Csaknem harminc előadás színpadképének és bábjainak megalkotása fűződik a nevéhez, amelyek közül legismeretebb a Bőröndmese (Pohádka z kufru, 1964), a Hammelni patkányfogó (1970), az Óz, a nagy varázsló (1971), Johannes Faustus doktor (1971) és a Till Eulenspiegel (1974). František Vítek színpadképei és precízen kifaragott, ugyanakkor poétikus bábjai egyfajta visszatérést jelentenek a szobrászat és a fafaragás tradíciójához a cseh bábművészetben; a népművészet és a marionett iránti csodálat ihlette őket. Vítek munkásságában a marionetteket készítő egykori fafaragó mesteremberi tisztessége a szabad művészember határtalan fantáziájával párosul.

VĚRA ŘÍČAŘOVÁ

Prágában látta meg a napvilágot 1936. április 25-én; gyerekkorát a főváros két negyedében, Vršovicében és Vinohrady-ban, a háború után pedig a Moravec na Vysočině nevű községben lakó nagybácsijánál töltötte. Édesanyja nélkül nőtt fel, aki 1943-ban az auschwitzi koncentrációs táborban vesztette életét; Věra erről csak a felszabadulás után szerzett tudomást. 1955-ben a Bechyně⁴ városában működő kerámiai szakirányú iparművészeti iskolában szerzett képesítést, majd a prágai Színház-, Film-, Zene- és Táncművészeti Akadémia Színházi Karának bábművészeti tanszékén, bábszínészet szakon folytatta tanulmányait. Bábszínészként rövid ideig a brünni Radost Kerületi Bábszínházban dolgozott, 1959 és 1981 között pedig – egy rövid szünettől eltekintve – a Kelet-csehországi Bábszínházban, amely később DRAK néven vált ismertté. Itt rövid idő alatt spontán fellépéséről ismert bábszínészként szerzett nevet, akinek különös érzéke van a báb animációja és a képzelet játékai iránt; a színészi munkán kívül hatásos színpadképeket, bábokat és jelmezeket tervezett. Sikeres szcenográfiai teljesítményei közül említsük meg a Kistigris (Tygříček, 1964), a Hős béka (1968), a Bonaventura, a szerencse lánya, avagy Bonaventura, aki akarata ellenére lett állatorvos (Štístko Bonaventura aneb Bonaventura zvěrolékařem proti své vůli, 1973) című darabokat. Věra Říčařová főleg a Kistigrisben és a Hős békában juttatott érvényre egy konvenciókkal szakító szcenográfiai felfogásmódot, úgy a leegyszerűsített, stilizált és nyitott színpadi terek, mint a naivisztikus, igen hatásos, a gyermeki képzeletvilágból és fantáziából eredő bábok tekintetében. (Mindkét előadást Miroslav Vildman rendezte). Maga Říčařová a Kistigrist tartja pályája legsikerültebb alkotásának.