Az árnyak játéka

Szabó Attila | 2017-04-05

Az OSZMI kezelésében lévő Büky Béla árnybáb-hagyaték kiállítása a pécsi KARAKULIT Nemzetközi Árny-Játék Fesztivál és Kiállításon.

Bár nem vagyok bábtörténész, sem bábos kutató, örömmel vállaltam el a felkérést, hogy pár szót szóljak ennek a kiállításnak a megnyitóján. Nemcsak azért, hogy méltatni tudjam ezt a nagyszerű kis tárlatot, vagy Büky Béla igen jelentős szerepét a magyar bábtörténetben. Mivel igazgatóhelyettesként és nem a téma szakértőjeként vagyok jelen, engedjék meg, hogy röviden felvázoljam azt a kitartó és ma már stratégiai jelentőségűnek mondható műhelymunkát, amely az Országos Színháztörténeti Múzeum Bábgyűjteményében az utóbbi néhány év során igen intenzívvé vált, és amelyből, mintegy a jéghegy csúcsaként, ilyen és hasonló remek kiállítások születek.

Mikor 2007-ben kis kitérő után az OSZMI munkatársává váltam, első állomásom a Bábgyűjteményben volt. Míg félkézzel az intézet nemzetközi kapcsolatait fogtam össze, másik fél kezemmel egy négypolcos szekrényben évek vagy talán évtizedek óta porosodó fényképekből kezdtem el összerendezni a bábos fotóarchívumot. Egy első előrendezést, ameddig eljutottam, mert az egyre terebélyesedő nemzetközi feladatok hamar elszólítottak a bábgyűjteményből. Örömmel látom, hogy ma már közel 3000 fénykép digitalizálva, részletes leíró adatokkal ellátva múzeumi nyilvántartásunk nyilvánosan is elérhető részén várja a kutatókat. Azóta legértékesebb történeti bábjainkról minőségi műtárgyfotók készültek és a 3D modellezést is bevetettük a régi bábok életre keltésére. Nagy örömmel tölt el, hogy a Bábgyűjtemény, a kissé mostoha sorsú rút kis kacsa státusából mára az OSZMI egyik zászlóshajójává vált. Köszönhető ez elsősorban fiatal és lendületes kollégáimnak, Lovas Lillának, az itt látható kiállítás kurátorának, Hutvágner Évának, Simándy Katalinnak, aki a gyűjtemény minden szegletét betéve ismeri. Rády Sándorral kiegészülve remek csapatként dolgoznak, egyre magasabbra téve a lécet. A Lakos Anna tudományos titkár által gondozott bábtörténeti könyvsorozat vagy a Nánay István kritikus által vezetett bábelméleti kutatócsoport remek eredményeit mutatja ennek a megújulásnak. Bár a Száz év száz báb című bábtörténeti utazókiállításunk is nagy nemzetközi siker volt, újabb kiállításaink már jobban fókuszáltan, egy-egy kiemelt bábos személyiségét mutatják be, lehetőséget adva a téma elmélyültebb kibontására. Ilyen a Pécsett debütáló Rév István Árpád- vagy az itt látható Büky Béla-kiállítás is, de nemcsak a művészi bábjátszás nagyjai, hanem kortárs alkotók is megmutatkozhattak: Lénárt András Mikropódium bábszínháza épp egy éve volt látható az OSZMI körtermében. És a nagy dobás most van készülőben: Szivárvány Európa felett – Egy magyar bábművész Párizsban címmel Blattner Géza életművét bemutató négytermes nagykiállítás nyílik április 8-án a Bajor Gizi Színészmúzeumban, mely reményeink szerint a bábszeretők számára „kötelező olvasmány” lesz. Nemcsak Blattner Arc-en-Ciel bábszínháza köti össze szivárványként Budapestet és Párizst, mi is igyekszünk nemzetközi kontextusban gondolkodni: nemrég norvég bábművészt hívtunk, hogy magyar bábszínészeknek tartson workshopot, és tervben van egy nagyszabású kutatói-oktatói projekt elindítása is több európai bábgyűjtemény közreműködésével. És az intézményi átszervezések következtében talán a látóhatárra került dr. Ács Piroska igazgatónk régóta dédelgetett álma is, hogy egy állandó bábkiállítás jöhessen létre Budapesten.

A bábos színész- és rendezőképzés kiépülése, vagy a felnőtteknek is szóló bábelőadások reneszánsza is jelzi a bábművészet új emancipációját. Youtube-csatornák médiasztárja vagy nagy tehetségkutatók győztese is lehet bábos, jelezve, hogy mennyire „menő” újra ez a művészeti forma. Mély meggyőződésem, hogy ennek a megújulásnak szerves része kell hogy legyen a bábtörténeti hagyomány alapos, sok szempontú feldolgozása és széleskörű megismertetése is. A huszadik század első felének és derekának magyar bábművészete mindenképpen a világ élvonalába tartozott. Ennek a bábtörténeti korszaknak a művészi igényessége, elméleti elmélyültsége napjaink bábművészei számára is erős inspirációval szolgálhat. Egy olyan kortárs bábművészeti struktúrában, amely Magyarországon és Közép-Európa néhány országában hasonló intenzitással működik, és amelyet sok más, nagyobb ország, ahol a bábszínház csak elszórtan van jelen, sokszor irigykedve figyel. Azt gondolom, hogy kortárs bábszínházi kultúránkat és bábtörténeti múltunkat egyaránt jobban meg kellene becsülnünk, hazai és nemzetközi fórumokon büszkén népszerűsítenünk.

A pécsi látogatók több párhuzamot is felfedezhetnek a múlt évben itt járt Rév István Árpád-bábkiállítás és Büky Béla árnybáb-művészete között. Mindketten a két világháború közti időszak újító, műfajteremtő alkotói voltak, akik külföldi tanulmányaik során találkoztak későbbi művészetük alapkoncepciójával, melyet később egészen egyedi formába öntöttek, jellegzetesen magyar tartalommal fogalmaztak újra. Rév Düsseldorfban vált grafikusművésszé, Büky a ma Csehországban lévő Gablonzban találkozik először az árnyjátékkal. Később mindketten feleségükkel együtt működtették kis bábszínházukat, mely a háború előtt nagy népszerűségnek örvendett. És mindketten a magyar néphagyomány talajára helyezték bábművészetüket. Népballadákat, népmeséket vagy népi ihletettségű irodalmi műveket dolgoztak fel a bábszínpad számára. Révnek a Toldi feldolgozása lett hatalmas siker, több mint hétszázszor játszották, míg Büky kifejezetten népművészeti kutatásokat is végezett. 1935-ben, a Zeneakadémián bemutatott árnyáték-műsorán székely népballadákat, népmeséket játszott el: Júlia szép leány, Budai Ilona, A három kívánság, de népdalokat is ültetett át az árnyszínpadra: Kitrákotty mese, A part alatt címmel. És nemcsak Rév, de Büky is  Arany Jánoshoz fordult inspirációért: erről tanúskodik A walesi bárdok (1972) és a Buda halála (1976) árnyjátékos feldolgozása.

De a két bábművész közti párhuzamok itt véget is érnek. Részben a választott technika, részben a művészi habitus okán a két alkotó igen eltérően dolgozta fel a népi hagyományt. Rév a minden tekintetben élethűen megformált, valódi díszes ruhácskákba öltöztetett és gyakorta átöltöztetett, szemét-száját mozdítani tudó fabábjai, aprólékosan kidolgozott és megfestett bábos bútorai egyfajta művészi realizmus irányába mutatnak. Ezzel szemben Büky finom rajzolatú árnyfigurái nemcsak a médium korlátai miatt kétdimenziósak. A leheletfinom, nyúlánk figurák – legyenek azok királyfiak, tündérek, szarvasok vagy éppen tücskök – inkább a szecesszió dekoratív, légies képi gondolkodásának lenyomatai, inkább álomképek semmint a rögvaló megtestesülései. És az is nagy különbség, hogy míg Rév bábszínházát elsodorta az államosítás, Bükynek lehetősége volt tovább alkotni. Bábtörténészek majd biztos elmondják nekem, hogy miért futott ki ennyire eltérő irányba ez a két művészsors.

Kedves látogatók! Mielőtt a kiállítás megtekintésére invitálnám önöket, hadd köszönjem meg ismét Lovas Lilla kollégám munkáját a kiállítás megrendezésében, a KARAKULIT, a MárkusZínház és az AUKA közreműködését, hogy lehetővé tették ennek a kiállításnak a megvalósulását. Kívánok önöknek kellemes időtöltést, majd a későbbiekben sikeres fesztivált.

Elhangzott 2017. április 03-án a pécsi KARAKULIT Nemzetközi Árny-Játék Fesztivál és Kiállításon Büky Béla árnybáb-hagyatékának Az árnyak játéka című kiállítása megnyitóján.

További képek