Az emberek kapcsolódási pontjait keresik a világjáró csíki bábosok

Art Limes | 2017-02-13

Portugál bábszínészek lépnek fel hétfőn a Csíki Játékszínnél, a szabadúszó hivatásos művészeket projektjeiben egybefogó Bábu Egyesület meghívására. A csapat világjáró tapasztalatairól Deák Réka bábszínész, egyesületi elnök mesélt. Gellért Edit interjúja.

A nyári erdélyi kuriózumuk, a Szabadon Szárnyalók Fesztiválja után hétfőre újból előadásra hívja a gyerekeket a csíkszeredai Bábu Egyesület. Ezúttal a Dom de Dom Dom című bábjáték premierjét a Csíki Játékszín fogadta be: február 13-án, hétfőn 10 és 12 órától a Hunyadi László Kamaratermében mutatják be 6-10 éves korosztálynak ajánlott előadásukat.

A Prágában élő, Csíkszeredában született Deák Réka és a nemzetközi hivatásos bábosokból-színészekből-rendezőkből álló csapat ezúttal portugál művészekkel népesíti be a bábszínházi teret. Világjáróknak nevezni a csapatot azonban – mint a következőkben kiderül –, ennél jóval megalapozottabb: Deák Rékával beszélgetve feltárultak azok az élmények is, melyekkel szívük és művészi világuk gazdagodott, amióta utoljára találkozhattunk velük.

Legutóbb papírszínházra tanítottatok bennünket Csíkszeredában. A Dom de Dom Dom-nál is erre számítsunk?

Nem, ezúttal fából faragott bábokkal játszunk. Történetünk egy gyerek körül forog, akit félreértenek és így magányos lesz. Ez lesz azonban a belépője az álmok és a tündérmesék világába. Ez a történet ugyanúgy szól a magányról, a kíváncsiságról, a barátságról, a kreativitás és a képzelet felfedezéséről, a tanulásról, a túlélésről és arról, hogy ezt a nagyvilágot mennyi különböző nézőpontból tudjuk figyelni és élni. A portugál Mafalda Lopes és Daniel Viana vendégszínészek, valamint csapatunk állandó jordániai tagja, Husam Abed játsszák, és magam terveztem, az animációt a szintén tavaly nyártól partner csíkszeredai alkotóműhely, a Sharp Production készítette hozzá. Izgatottan várjuk a találkozást.

Ha jól értettem, alig egy hete tértetek vissza a Bábu Egyesülettel egy Ázsiában, Makaóban tartott színházi műhelyről. Hogyan összegeznéd az ott tapasztaltakat?

Nyitottnak kell lennünk. Oly sokan vagyunk különbözőek és mégis együtt kell élnünk: egymás mellett vagy párhuzamosan, vagy épp egymás ellen. Ez motoszkált a fejemben, miután visszatértem Makaóból.

Részletesebben? Hogyan élted meg a kulturális sokkot?

Makaó egy színes hely. Különböző nemzetiségű, vallású emberek élnek itt, egységes kommunista lelkekként. Én állandóan kíváncsiságban éltem. Úgy éreztem mindent fel kell fedezni, meghallgatni, szagolni, ízlelni, belélegezni. És hálát adni barátainknak és vendéglátóinknak: Ten Tennek és Kevinnek, ők ugyanúgy pár, és ugyanúgy bábjátékosok, mint mi a férjemmel, Husam Abeddel.

Lam Ten Ten és Chio Kevin Makaó első bábszínházának az alapítói. Nevük: Rolling Puppet Theatre (Gördülő Bábszínház). Amúgy együtt tanultunk a prágai akadémián, még akkoriban kötődött a barátságunk. Feltöltött minket az elszántságuk, a kemény munkájuk és a meleg érzéseik. Bízunk a folytatásban.

„Minden személyes történet fontos”

Milyen programon vett részt a Bábu Egyesület csapata a kínai-portugál világban?

Az első szakmai programunk Makaóban egy 2 napos csodadoboz műhely volt. Nálunk nincs semmi meglepő abban, hogy Husam vezette a történetmesélés részét – igen, ő jobban szeret beszélni, és egy mesemondó kultúrából jön –, én meg a doboz műszaki titkait mutattam a résztvevőknek. Ezt követte egy 3 napos Papír Bábszínház Műhely sorozat. Annyira lenyűgözött a résztvevők érzékenysége a metaforák iránt és a finom érintkezésük a papírral, a tárgyakkal általában, az anyaggal. Hihetetlen az is, ahogy figyelik társuk munkáját. Ez szerintem jellegzetes a kínaiakra, felismertem a Csodadoboz műhely alatt is.

Ért-e sokkoló élmény, vagy olyan tapasztalat, amely egész életedre hatással van?

Volt két tapasztalatom a halállal és mindkettő gyönyörű volt. A műhelyek befejezése után sorozatban játszottunk nyolc, azaz a nyilvános főpróbával együtt kilenc előadást a The Smooth Life (Sima élet) előadásunkból –  mindezt a Macau Fringe Fesztiválon. És, minden egyes kezdés előtt tiszteletünket mutattuk be a hely tulajdonosának, az ő őseinek. Zárójelben árulom el, hogy az ősök emberkereskedelmet folytattak egykoron, ugyanabban az épületben. Tehát, füstölőkkel tisztelegtünk.

Náluk a család egy szorosan egyesült csoport, ahova ugyanúgy beletartoznak az élők, mint a holtak. A nagymamák, apák, nagybácsik mind „élik tovább az életüket”. Ezt így élik meg, hogy ők tovább is figyelik a családot, az érdekeiket, az ügyeiket a nagyvilágban, és képesek befolyásolni a szerencséjüket. Cserébe az imádságért, megáldják a családot. Valahogy azt éreztük, hogy a mi előadásaink is részesülnek ebből a fajta áldásból. Nem szándékom misztifikálni, de tény, hogy különleges, jó érzés volt imádat után játszani ebben a térben.

A második élmény a liftben történt. Különböző képek voltak kifüggesztve arról, hogy mit nem szabad, mi tilos a lakóépületben – amely mellesleg 45 emeletes és 2400 ember lakik benne. Az egyik képen valamit égettek. Először azt hittem, hogy tilos elégetni szemetet. De a magyarázatra soha nem jöttem volna rá magamtól! Az ősöknek pénz és különböző javak (értsd Mercedes autó és akár Gucci táska) papír másolatait ajánlják, amelyeket rituálisan elégetnek. Mindezt, hogy megnyerjék az ősök, istenek és szellemek tetszését és gondoskodjanak a szükségleteikről.

Színház és musical a menekültkérdésről

Egy teljesen más világot társz fel nekünk, Réka. És a képeiden láttam, hogy Makaót megelőzően a világ más szögletén is feszített tempóban dolgoztatok. Kérlek, mesélj arról is.

Mi is egy teljesen más világot igyekeztünk feltárni a The Smooth Life című projektben: bensőséges történeteket és helyzeteket láthattak nézőink egy palesztin férfi életéből, aki menekülttáborban született és nevelkedett. Tavaly októberben ezzel az előadásunkkal Litvániában vendégszerepeltünk. Nyolc előadást, és egy bábos műhelymunkát tartottunk az Agnus OK Kulturális Egyesület és az Inconvenient Documentary Film Festival szervezésében. Az előadások Litvánia különböző városaiban - Vilnius, Kaunas, Klaipeda - kerültek bemutatásra. Figyelmes közönségünk volt mind a három városban, akik nagy érdeklődést mutattak mind a politikai, mind a személyes, családi háttér iránt.

Aktuálpolitikai-társadalmi összefüggésekkel nem a gyerekelőadások világa ez. Csontba vágónak tűnik. Mi volt a célotok ezzel az előadással?

Ebben az előadásban arra kerestük a választ, hogy hogyan tudunk emberekhez kapcsolódni. Hol van a kapcsolódási pont, amely egy más kultúrájú emberhez kapcsol és személyes. Lehet ez az étel, egy rítus, kapcsolatok, a család, szerelem és főképp a halál. Mi annak a gyökere, hogy emberek vagyunk? Így esett a választás a legszemélyesebb apa-fiú kapcsolatra. Ez lett az alapja az előadásunknak, aztán persze több mindent hozzárendeltünk. A visszajelzések azt mondják, hogy minden személyes történet fontos. Bedobozolni, figyelmen kívül hagyni, mindenkit ugyanarra a kaptafára húzni nincs minek.

A The Smooth Life előadást magam terveztem, dramaturg Marek Turošík volt, előadta és rendezte: Husam Abed. A gyártást a csehországi @ DAMU –nak köszönhetjük. A másik előadásunk, ami Kaunasban bemutatásra került a Refugee Safari – és műfaját tekintve a „progresszív House musical” meghatározást adtuk neki. Ez egy abszurd előadás háborúról, határokról, fegyverkereskedelemről, nemzeti parkokról, a menekültekről sok zenével és filmekkel.

A címe mellbevágó. Miről szól, és kivel készítettétek?

Az előadást egy baráti társaság hozta létre, amelynek mellesleg hét anyanyelve van (négy emberről van szó). Van köztük, aki menekülttáborban nőtt fel, van, aki olyan országban, ahol finanszírozzák a hadiipart, van kisebbségi.

Milyen életérzés szülte meg ezt az előadást?

Nekünk az identitás, a határok mibenléte központi kérdés. Aztán persze a személyes felelősségvállalásunk ebben a társadalmi krízisben is nagy kérdés. Rengeteg menekülttel találkozunk, személyesen és a médiában. Hiába tudjuk, hogy a népvándorlás nem mai tünemény: a történelem során rengeteg ember hagyta el a házát, háború vagy nyerészkedés miatt. Bennünk is ott a félelem az ismeretlennel szemben.

Szerettünk volna helyet biztosítani a nézőknek arra, hogy újragondolják az eseményeket, a félelmeket, és 'kihangosítani' többféle nézőpontot. Ennek ellenére egy játékosan abszurd előadásról van szó bábjátékkal, kutyákkal, macskákkal és persze rengeteg zenével.

A Largo nevű klubban játszottuk az előadást, ami izgalmas, találó helyszínnek bizonyult. Azt gondoltuk, hogy fiatalok fognak eljönni, de meglepetésünkre minden korosztály képviselte magát. Utána lehetőségük volt közönségtalálkozón kérdezni az alkotóktól. Mindkét előadás helyi bemutatónak számított, hiszen első alkalommal találkozhatott velük a litván közönség.

Majd a svéd közönségnek is bemutattuk a Refugee Safarit, és nagyon sokan segítettek nekünk a virtuális népszerűsítésben közösségi oldalakon, és a média is fölfigyelt ránk. Társadalmi párbeszédhez hasonló fogadtatást kaptunk, és ez megerősített bennünket abban, hogy erre a munkára szükség van. Reméljük, idén nyáron Csíkszeredában is sikerül majd bemutatni.

A Csíkszeredában is megszervezett Dramatikus Papirusz bábos műhelymunkát is volt szerencsénk itt levezetni. Tanárok, szociális munkások és művészek vettek részt egy egynapos szemináriumon, hála az Inconvenient Documentary Film Festival (Kellemetlen Dokumentumfilm Fesztivál) szervező csapatának. A workshop tematikája a papír különböző bábos felhasználása köré épült. A fentiekből, ugye kiderült, hogy szorosan kötődünk szociális vállalásokhoz. Itt a papírt adta a formát, de a tartalmat a résztvevők hozták, akik reflektáltak a munkájukra, a valóságukra.

 

MASZOL