Bábos Drámaíró Verseny Békéscsabán

| 2017-02-15

2014-ben rendezte meg először a bábos drámaíró versenyt a Napsugár Bábszínház, akkor a Békéscsabai Jókai Színházzal karöltve. Azóta hagyomány lett a bábos drámaíró, s minden évben 4 napig a bábjátszás központjává válik a békési megyeszékhely.

A játék csütörtök este kezdődik, amikor 3 író kap 12 órát, hogy a nap híreiből kihúzott cikk alapján megírja egyfelvonásos bábjátékát. Ezt követően 3 rendező a rendelkezésre álló 3 csapat valamelyikével megkezdi a 3 napig tartó közös munkát. melynek végén 3 bemutatóra kerül sor. Az írók, rendezők és színészek sorsolás útján kerülnek egy csapatba.

Lenkefi Zoltán elmondta -  "Négy napon keresztül az irodalom és a színházművészet központjává válik a békési megyeszékhely, hiszen az ország egyetlen bábos drámaíró versenyén neves színházi kritikusok, rendezők, írók vesznek részt minden évben, s az idei  fesztivál társrendezője a pécsi Bóbita Bábszínház lesz."
A verseny azzal kezdődik március 23-án, csütörtök este, hogy kihúzzák a Békés Megyei Hírlap aznap megjelent számának cikkcímei közül azt, amelyből három író egy éjszaka alatt színdarabot alkot.  Idén Sebők Bori, Tóth Réka Ágnes és Pozsgai Zsolt vállalta, hogy megírja az egyfelvonásos, gyerekeknek szóló színdarabokat. A kész művek vasárnap délután már olvashatóak lesznek a Bárka irodalmi, művészeti folyóirat különszámában.
Csütörtökön este kisorsolják azt is, hogy melyik színészcsapat, melyik rendezővel, melyik író munkája alapján kezd el dolgozni. A produkciókat ebben az évben negyedéves bábrendező szakos hallgatók, Szenteczki Zita, Szilágyi Bálint és Varsányi Péter állítják színpadra.

A kész produkciókat március 26-án, vasárnap tekintheti meg a közönség. Ezután a zsűri díjazza a legjobb írót, rendezőt, színészt, színésznőt. A legjobb előadásról a közönség szavazatai döntenek.

"A verseny a bábszínházak közti ismerkedést szolgálja, továbbá reagál azokra a fesztiválokon gyakran elhangzó kritikákra, miszerint a bábművészek és -teátrumok számára kevésbé fontos a dramaturgia, az írói szándék. Az érdeklődők betekinthetnek a kulisszák mögé, egy-egy darab létrehozásának minden fázisát végigkövethetik, a díszlet és a bábok elkészülésétől a rendezésig." - mondta Lenkefi Zoltán.