Impressziók, hangulatok, metaforák és ügyek

Art Limes | 2017-02-11

Interjú Ellinger Edinával a Budapest Bábszínház legújabb bemutatója, a Gingalló kapcsán.

Hogyan jött az ötlet, hogy Szalóki Ági dalait válaszd előadás-alapanyagként? 

A Budapest Bábszínház közönségének igénye van arra, hogy kisgyermekek számára zenés, interaktív, koncert jellegű előadás legyen a repertoárunkon. A Gingallóval ezt az igényt szándékozunk kielégíteni. Úgy gondoltam, hogy egy olyan előadóművésszel lenne jó együtt dolgozni, aki tapasztalt ezen a területen, és a zenéje minőséget képvisel. Szalóki Ági gyereklemezeit sokat hallgatták a gyerekeim, és azt vettem észre, hogy én is szívesen hallgatom ezeket a dalokat még akkor is, ha gyerekek nélkül vagyok. Akárhányszor jártam a koncertjein, a gyerekekkel együtt én is mindig a zenei világ hatása alá kerültem. Egyértelműen ő jutott eszembe, amikor ezen az új előadáson kezdtem el gondolkodni, és megkeresésünket nagy örömmel fogadta.

Hogyan állt össze az alkotócsapat?

Gimesi Dórával egy hasonlóan készülő produkcióban, a Boribon és Annipanniban már dolgoztam együtt. Ott is ez a korosztály, a kisóvodások volt a célközönség, és akkor is a zenéhez, a dalok köré írtuk a történetet. Szeretem, hogy Dóri egyszerűen és humorosan tud  jeleneteket írni, melyek a gyerekeket és a felnőtteket is egyaránt szórakoztatják. Nagyszerűen játszható karaktereket ajánl fel a színészeknek, és remekül ért a stilizált bábszínházi világhoz. Az előadás dramaturgiai részéért pedig egy komoly szaktekintély, Dobák Lívia felel, aki nagy örömünkre újra csatlakozott a Budapest Bábszínházhoz erre a produkcióra. Sipos Vera koreográfussal, aki nem mellesleg kitűnő színésznő, harmadszor dolgozom  együtt. Vera olyan, mintha a másik felem lenne. Egy nyelvet beszélünk, és egyre otthonosabban mozog a bábszínházi közegben. Michac Gábor látványtervező munkáit régóta figyelem és kedvelem. Őt egy nagyon nehéz feladatra kértem meg a Gingalló vizualitását illetően. Az előadás látványvilága gyerekrajzokból épül fel, és Gábornak úgy kellett ezekből koherens világot létrehoznia, hogy azt kértem, hogy ne nyúljon bele a gyerekek által elképzelt világokba, csak konvertálja azokat színpadra. Ehhez csatlakozott Wunder Judit és Takács Anikó, akik az előadás animációs részét készítették el. Mivel a történet nagyon sok helyszínen játszódik, és néha egyik pillanatról a másikra kerülünk ezekbe bele, ezért nem díszleteket használok, hanem háttér-animációt. Ezeknek az alapja szintén a gyerekrajzok világa.

Mi alapján válogattátok ki a dalokat, amelyek köré a történet épült? A dramaturgiában mennyire számított a dal hangulata, illetve a dalok – amelyek valójában megzenésített versek – szövege?

Legelőször Dórival ültünk le. Vittem egy listát azokról a dalokról, amelyek a legjobban motiváltak engem. Ezekből aztán a legtöbb megmaradt, de ahhoz, hogy egy történetté összefűzhető legyen az előadás, volt, amit kihagytunk. Fontos hangsúlyoznom, hogy ebben az előadásban arra teszek kísérletet, hogy ne feltétlenül a történetmesélésről szóljon, hanem impressziókról, hangulatokról, metaforákról. Természetesen van az előadásnak eleje, vége, a főszereplőnek célja, de a legfontosabb az az út maga, amit Ági a darab során a gyerekekkel jár be. Azoknak a daloknak a listáját, amelyeket leginkább a hangulatuk alapján választottunk ki, megosztottuk Ágival. Ő annyit mondott, jó érzékkel a slágerdalait választottuk ki.

Van-e nehézsége annak, hogy Áginak jelentős a színpadi tapasztalata, de nem színész? Hogyan működik ebben a helyzetben, ami valószínűleg neki és a színészeknek is szokatlan?

Áginak jelentős színpadi tapasztalata van, hiszen több száz koncerten van túl. Ismeri azt az energiát, amivel végig kell „húzni“ egy előadást. Ösztönösen jól hangsúlyoz és szólal meg a színpadon. Ami a legfontosabb volt a közös munkánkban, hogy ezt a színpadi ösztönösséget tudatosságra fordítsuk, ami a színészi jelenlétet illeti. A Budapest Bábszínház társulata nagyon profin és türelmesen, dupla szereposztásban végzi a munkáját, és segíti Ágit, aki nagyon alázatosan viszonyul a mi sok időt igénylő műfajunkhoz. A próbák jó hangulatban, és kölcsönös tiszteletben teltek.

Melyek azok az alkotói, rendezői tapasztalatok, amelyeket számodra a Boribon és Annipanni, illetve a Nyúl Péter adott? Mit tudsz ezekből hasznosítani a Gingallóban?

Úgy érzem, egyre jobban ismerem a gyerekközönséget, most már rendezői oldalról is. A Budapest Bábszínház kissé széles színpadán és nézőterén otthonosan mozgok. Leginkább saját magammal kapcsolatban fontosak előző munkám tapasztalatai, mert minden előadásomban mással kísérletezek, egyik sem összehasonlítható az előzővel. Ez is egy ilyen most. A Gingallóban megpróbálom a gyerekekkel történő színházi interaktivitást az én ízlésemnek megfelelően létrehozni, illetve a koncert és a bábszínházi előadás ötvözetét megtalálni.

Az előadásnak nagyon fontos üzenete is van azáltal, hogy a látványvilág a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Intézmény tanulóinak rajzaiból jött létre. Hogyan találtál rájuk, mi fogott meg bennük, és miért tartod fontosnak, hogy a velük való kapcsolat ne merüljön ki annyiban, hogy a gyerekrajzokból bábok lesznek? Miért ügy számodra az például, hogy a premierhez kapcsolódóan kiállítás nyíljon munkáikból a Koós Iván Galériában, vagy hogy a szórólap ne csupán a szereposztást és a rövid ajánlót tartalmazza, hanem az alapítvány munkájának leírását is?

Olyan vizuális világot kerestem Ági dalaihoz, amely naiv tisztaságot hordoz magában, így jutottam el a gyerekrajzokhoz. Amikor Ágival megosztottam ezt az ötletemet, ő javasolta az Igazgyöngy Alapítványt, és hívta fel figyelmemet a munkájukra. Az a csodálatos számomra az L. Ritók Nóráék által vezetett művészeti képzésben, hogy Magyarország legszegényebb, legkilátástalanabb részein élő gyerekeknek ad hitet és önbizalmat a művészi önkifejezés lehetőségén keresztül. A kis alkotóművészek munkáival öröm volt együtt dolgozni, végignézni a sok-sok rajzot, válogatni közülük. Sokszor sírhatnékom volt, olyan őszinte egy-egy rajz vagy festmény, máskor pedig felnevettem csodálatos és humoros világlátásukon. Nagy öröm számomra, hogy létrehozható az a kiállítás, amelyet az előadás premierje előtt nyitunk meg a Budapest Bábszínház aulájában található Koós Iván Galériában. Rengeteg alkotást hoztunk el az Alapítványtól, hogy Budapesten elsőként rendezzünk kiállítást a gyerekeknek. Reménykedem benne, hogy akik végignézik munkáikat, átérzik azt, ami engem is megfogott bennük, és ha tehetik, támogatják az alapítvány munkáját. A szórólapunkra is azért került rá az Igazgyöngy ismertetője, hogy a felnőtt nézők tisztában legyenek azzal, hogy az előadás vizualitása nem csupán a gyerekek fantáziáját közvetíti, hanem egy azon túlmutató lehetőséget. Fontosak a vágyaink, és ha kitartóak vagyunk, elérjük őket. Az Igazgyöngy Alapítvány az esélyteremtésről szól, és számomra fontos, hogy a Gingalló előadással a Budapest Bábszínház odaálljon a mélyszegénységben élő gyerekek ügye mellé.

Tovább a galériába

Fotó: Budapest Bábszínház/ Éder Vera

További képek