Lelkem színpadán mindig felötlik egy kép
A Kabóca Bábszínházban február 5-én mutatják be Jacob és Wilhelm Grimm meséjét, a Békakirály-t. Halasi Dániellel, a darab rendezőjével a munkafolyamat közben készült interjút olvashatják.
- Ha az ember kicsit kutakodik az interneten a múltadban, azonnal szembetűnő, hogy már gyerekként volt kapcsolódásod a színházhoz és a filmhez. Hogyan alakult ez így?
- Úgy kezdődött, hogy hatéves koromtól Földessy Margit színi tanodájába jártam. Mivel éppen akkoriban váltak a szüleim, édesanyám úgy érezte, jót tenne nekem, ha a hétvégéimet megfelelő társaságban tölteném. Margit volt az, aki kezdett meghallgatásokra ajánlani. Ezek közül az első Mácsai Pál vizsgarendezése volt a Madách Színházban, a Téli rege, amiben Mamillius királyfi voltam, ez volt az első nagyszínházi szerepem. Aztán Margit kapcsán több színházi lehetőség is megtalált, szerepeltem a Katona József Színházban egy Ascher Tamás rendezésben, Zsámbéki Gábor osztályának egy vizsgaelőadásába is bekerültem. A csapda volt a címe az előadásnak, Elek Feri, Fullajtár Andrea is abba az osztályba járt. 11-12 évesen velük dolgozhattam, a Kamrában mutatták be a produkciót, ez volt a végzős vizsgaelőadásuk. Majd ezután jöttek a szinkronszínész munkák, ez hosszasan része volt az életemnek. Akkoriban azt gondoltam, hogy színész leszek. A közös munka Margittal nagyon sokáig tartott az életemben. Később, egy vizsgaelőadás kapcsán éreztem azt hogy valami mást keresek. Úgy gondoltam, van egy bizonyos szint, amit tudok színészileg teljesíteni, de ez nekem nem elég, mert van ennél több. Azt kezdtem el érezni, hogy nagyon kívülről figyelem magam. Aztán 16-17 évesen készítettem az első előadást már rendezőként, amit Margitnál mutattunk be, majd átvette a Merlin Színház, ahol két évadon keresztül műsoron volt. Ez volt a Kéretik elégetni. Akkortájt döntöttem úgy, hogy a rendezés is érdekel, igaz a színészetet még nem adtam föl. Érettségi után a Nemzeti Színház stúdiójába mentem, ez volt az, amit Jordán Tamásék indítottak. Ez az első sikertelen rendező-felvételim után volt, Babarczy Lászlónál voltam harmad rostás.
- Ezek szerint volt a pályád során egy történelmi pillanat, amikor színész helyett rendező szerettél volna lenni. Mikor döntöttél úgy, hogy nemcsak rendező, hanem bábrendező leszel?
- Őszintén szólva azért történt így, mert ez a szak indult. Nem akartam még öt évet várni. Abban az évben párhuzamosan volt a felvételi a fizikai színházi rendező szakkal, úgy gondoltam akkor, biztosan van valami szándék a Színház- és Filmművészeti Egyetem részéről, hogy egyszerre indítja ezt a két szakot, mert a két műfaj annyira közel tud kerülni egymáshoz, a mozgás, a ritmus, a képzőművészet, a fizikalitás mindkét terület sajátja. Hezitáltam is, hogy melyik szakra adjam be a jelentkezésem. Arra már nem emlékszem, miért választottam a bábot, de jól döntöttem, mert végül abban az évben nem indult el a másik szak. A bábbal való közös utam minden más fázisa ezek után jött.
- Nem volt korábban semmilyen kirívóan negatív vagy pozitív találkozásod a műfajjal?
- De igen, Londonban, amikor láttam Julie Taymour rendezésében Az Oroszlánkirályt. Az a produkció akkor nagyon megragadott, de nem éreztem azt feltétlenül, hogy a bábossága miatt. A vizualitás az, ami döntő szerepet játszott nálam a bábbal való szimpatizálás során. Az egyetemen is nagyon sokszor mondták a tanáraim, furcsa, hogy nem filmszakra felvételiztem, ugyanis nagyon szeretek képekben gondolkozni, illetve mindig ez az első, amit megtalálok. Lelkem színpadán mindig felötlik egy kép (nevet), amihez gyakran túlságosan is ragaszkodom, de szépen lassan megtanulom elengedni is, ha kell. Sokszor szoktam animációkban gondolkozni már előre, de ugyanakkor meg nagyon szeretem, hogy élő a műfaj, és hogy van lehetőségem közösen megteremteni ezeket a megálmodott képeket.
- Az egyetemen mi volt számodra a legfontosabb tapasztalat?
- Vannak olyan dolgok, amelyekre az ember már csak később, munka közben döbben rá, hogy akkor valójában mennyire fontosak voltak. Számomra ez Lénárt András kurzusa volt, pedig akkor nem így éltem/éltük meg. Apró fadarabokból közösen raktunk össze figurákat, nem volt semmi extra, mégis olyan alapfogalmak hangzottak el ott, amiket azóta is nap mint nap használok. Az is nagyon jó tapasztalat volt, hogy megismerhettük a műfaj sokszínűségét, hogy mennyi irányba lehet elmozdulni a bábtól. Ami viszont furcsa volt, és már csak a negyedik, ötödik évben jöttünk rá, hogy soha nem kérték rajtunk számon, hogy gyerekelőadásokat csináljunk. Sose volt követelmény, hogy a létrejött előadás kifejezetten gyerekeknek szóló mese legyen. Éppen ezért nagyon el tudtunk kalandozni, természetesen végig bábokkal dolgoztunk, de például Mrożeket dolgoztunk fel. Amikor kikerültünk negyedévben a színházakhoz, ott az volt a feladat, hogy gyerekeknek készítsünk előadásokat, s ez hidegzuhanyként ért sokunkat. Ezt valójában munka közben kellett megtanulnunk. Ugyanakkor nagyon fontos volt mindaz, amiket kipróbálhattunk az évek során.
- Van kedvenc bábtechnikád?
- Nagyon szeretem a marionettet, az az egyik kedvencem. Kesztyűs bábokkal még nem hoztam létre produkciót, most ez is nagyon izgat, hogy megtanuljam ennek a ritmikáját, szövegezését, sajátos formanyelvét. De nincs kedvenc technikám, nagyon szeretem a vegyes technikákkal dolgozó előadásokat, a testre építhető bábokat, nagy kedvencem Duda Paiva például. Egyébkén nála is a táncművészet találkozik bábokkal, érdekes egybeesés. Éppen ezért nekem is van egy állandó koreográfusom, akivel együtt szoktam dolgozni, ő Fosztó András. Azt gondolom róla, hogy ő táncosként nagyon jól ért a bábhoz, és a két műfaj benne nagyon szépen összecseng. Olyan produkcióban is dolgoztunk már együtt, amelyben nem a színészek, hanem kifejezetten a bábok mozgása, ritmikája volt fontos. Szépen tudjuk segíteni egymást.
- Rajta kívül vannak még meghatározó alkotótársaid?
- Tervezőt mindig a darabhoz választok, Mátravölgyi Ákossal és Mihac Gáborral már többször dolgoztam együtt. Korábban Tóth Réka Ágnes dramaturggal dolgoztam sokat, mostanában pedig Kardos Tünde készíti a szövegkönyveimet. Két nagyon különböző ember, de pont ettől jók ezek a munkakapcsolatok. A szöveget egyébként mindig nagyon fontosnak tartom – pedig a báb nem egy szövegalapú műfaj, mégis szeretem a frappáns mondatokat, amelyek alátámasztják a helyzeteket.
- Amennyire én ismerem munkáidat, ez tökéletesen érződik: redukált a szöveghasználat, de éppen ettől nagyon jelentésessé válik minden, ami elhangzik. Nem szeretem a túlbeszélt dolgokat.
- Mi nyűgöz le a bábjátékban, magában a műfajban?
- Amikor dolgozom, akkor a próbafolyamat az, ami el tud varázsolni. A kutakodás. Az, hogy van egy gondolat, amit szeretnék kifejezni, és hogyan fogja azt egy darab fa kifejezni. Lehet, csak annyit kellett keresnem, hogy a báb elfordul és visszanéz, vagy éppen tart egy szünetet. Ez tud elvarázsolni, hogy egyetlen mozdulat hogyan tudja átértékelni a kontextust. Egy bábnak nincs mimikája, de néha mégis tudod azt érezni, hogy mosolyog, és számomra ez varázslatos.
- Vannak-e kedvenc meséid vagy olyan történetek, amelyeket feltétlenül el akarsz mondani, meg akarsz rendezni?
Nincsen kedvencem, de minden történethez úgy állok hozzá, hogy le akarok ásni a mélyére, mert egyébként hajlamos vagyok megragadni kicsit a felszínen, ezért tudatosan gyúrom magam, hogy ez ne így legyen. Alapvetően azért szeretek minden mesét, mert alapszinten beszél fontos és mély dolgokról, ez által kiaknázhatatlan lehetőségeknek ad teret. Rengetegféleképpen lehet hozzányúlni, ide-oda tologatva a hangsúlyokat. Leginkább azokat a történeteket szeretem elmesélni, amelyek emberekről, emberi kapcsolatokról szónak. Számomra ez a legfontosabb.
- A Békakirály, amit most a Kabóca Bábszínházban rendezel, erre egy nagyon szép példa, hiszen Henrik szemén keresztül elevenedik meg a klasszikus történet. Azért ez nem egy felszínen megragadt, hagyományos olvasat.
- Mert szándékosan odafigyeltünk! (nevet)
- Miért éppen a marionett-technikát választottad arra, hogy elmeséld a Békakirályt?
- Mert a legösszetettebb és legnehezebb műfaj, és abból a szempontból a legvarázslatosabb, hogy a bábos bábbal való összeköttetése mennyire távoli – egy ideje ez vonz a marionettben. Tökéletes illúzió tud születni a mozgató ilyen szintű eltávolításával. A néző fókusza nagyon a bábra tud kerülni, és miniatűr dolgokkal lehet csodákat elérni. Ennél a történetnél nagyon fontosnak éreztem, hogy meg legyen a bensőségessége.
- Ebben esetben hol találkozik a történet és a technika?
- Nagyon apró dolgokban találkozik, és mégis releváns. Ami a történetből fontossá vált számomra, az az, hogy mennyire észrevétlenül tudunk egymáshoz közeledni vagy egymás szívébe férkőzni, minden szintű erőltetés nélkül. Ez az észrevétlenség volt az irányadó, hogy mennyire tudunk görcsölni dolgokon, holott a pillanatok, barátságok maguktól is megszületnek.
Fotó: Kabóca Bábszínház/ Peka Roland
BÉKAKIRÁLY
Író: Kardos Tünde
Dramaturg: Szántó Viktória
Zeneszerző: Monori András
Tervező: Bodnár Enikő
Marionett szakértő: Sarkadi Bence
Rendező: HALASI DÁNIEL
Szereplők: Benkő Zsuzsanna, Gombai-Nagy András, Szilvai Balázs
Műhelymunkák: Benkő Krisztina, Kerekes Péter, Szabóné Zsida Ágnes
A marionettbábokat készítette Mészáros Gábor.