Berúgták az évad ajtaját: „Gyerek Beckett”-tel indít a Mesebolt Bábszínház

Ölbei Lívia | 2016-09-21

Amennyire szelíd, annyira konok: Kovács Géza, a Mesebolt Bábszínház igazgatója hosszú évek óta újra meg újra képes megvívni a harcot azért, hogy bebizonyítsa: a bábszínház a szórakoztatásnál sokkal többre képes. A Mesebolt 2016/17-es évada is ezt a tételt támasztja alá.

„Berúgtuk az évad ajtaját”, mondja Kovács Géza az évadnyitó sajtóreggelin, ahonnan a kávé-tea mellől ezúttal sem hiányzik kedvenc porcelán cukortartónk, amely úgy idézi meg egy korábbi Paul Maar-előadás, a Tessék engem megmenteni! világát, hogy nem is tud róla. A megmentés tulajdonképpen most is stimmel, a Meseboltban mindig úgy érzi magát az ember, mint egy elvarázsolt szigeten. Semmi gügyögés – a legkisebbeknek sem –, viszont csupa vidám komolyság, komoly vidámság, csupa szépség. Ráadásul fölújított Paul Maar-bemutatóval kezdődik meg az összesen 10 új bemutatót kínáló új évad is: a Hoppládát két új szereplő bekapcsolásával töltötte újra a 2010-es előadás rendezője, Veres András (aki ma már a rendezéseken túl a Mesebolt művészeti tanácsadójaként működik). A régi szereposztás – Balogh János mv., Kovács Bálint, Takács Dániel – még gyorsan elnyerte a legjobb előadásnak járó, Kemény Henrik által alapított Michel Indali-díjat szeptember elején az évadnyitó 25. Kolibri Fesztiválon, szeptember 25-én pedig a félig-meddig új szereposztás – Janicsek Péter mv., Kőmíves Csongor és Takács Dániel – áll a Mesebolt-közönség elé. A tervező a régi: Boráros Szilárd. Kovács Géza filozofikus bohóctréfának, „gyerek Beckett”-nek aposztrofálja a Hoppládát – ezek szerint Borsó és Berci úgy összetartozik, mint Stan és Pan, mint Vladimir és Estragon –, amelynek első szombathelyi változatát három éve maga a szerző is megnézte Szombathelyen. Paul Maar maga kezdeményezte a kapcsolatot a bábszínházzal, a gratuláció mellett jelezte: szívesen eljönne egyszer. Azon ne múljon: megmutatták neki élőben a Tessék engem megmenteni!-előadást és a Felbukkan egy szombóc-ot is. Most azok járnak a legjobban, akik a Hoppláda régi és az új változatát is láthatják, hiszen a két új szereplő – a bohócpáros - jelenléte új színeket csalogat elő, új hangsúlyokat helyez el az előadásban. A felújítás egyrészt Kovács Géza színházvezetői koncepciójának része, másrészt jelen esetben azért is eljött az ideje, hogy az elmúlt évek gyakorlatához híven továbbra is folyamatosan műsoron maradhasson az előadás. A Hoppládát 4 éven felülieknek ajánlja a Mesebolt, amely egyébként igyekszik minél szélesebbre nyitni a „korosztályi ollót”: az óvodásbérlet mellett kisiskolás-, sőt újabban kamasz- és ifjúsági bérletet is indít. (Ez utóbbiba az idén belefér például a korábban bemutatott Borges-passió, amellyel a nyáron a Zsámbéki Színházi Bázison is bemutatkozott a Mesebolt; hogy most csak egyet említsünk a felnőtteknek ugyancsak melegen ajánlható előadások közül.)

Lila fecske Nemes Nagy Ágnessel

Ősbemutató lesz az évad második előadása november 6-án: az elsősorban óvodásoknak, kisiskolásoknak szánt Lila fecske Nemes Nagy Ágnes-versekből készül Veres András rendezésében, Rumi Zsófia tervezésében. Kovács Géza megjegyzi, hogy a jogutódokkal nem volt olyan könnyű dűlőre jutni – mondhatni a magyarországi gyakorlat szerint. Ebben az előadásban mutatkozik be a szombathelyi közönségnek Dér Mária, a Kaposvári Egyetem negyedéves színészhallgatója, aki gyakorlatra érkezett a Meseboltba. A társulat még egy diákot fogad az Uray Péter-osztályból: Helvaci Ersan David lesz a nézők elé november végén kerülő Fehér Ló Fia (az írásmód még változhat!) címszereplője. Kovács Géza örömmel konstatálja a kapcsolatfelvételt a Kaposvári Egyetemmel. A Fehér Ló Fiáról pedig megjegyzi, hogy évtizedek óta foglalkoztatja ez a rendkívül összetett népmese-téma - „időről időre kell egy megváltó hős, aki az eget és földet összekapcsoló, megbillent létrát a helyére állítja” -, amelynek meseboltos változatát régi alkotótársa, Galuska László Pál jegyzi. Tervezője a Mesebolt számára tavaly „felfedezett”, Szombathelyen élő képzőművész, Oroszy Csaba.

Ki vagyok én?

A Ki vagyok én? című önismereti társasjátékot szintén Kovács Géza rendezi, tanteremszínházi formában, városi fölkérésre, Németh Andrea drámapedagógus közreműködésével, Trifusz Péter képzőművész tervezésében. (Trifusz Pétert eddig plakáttervezőként ismerhettük a Mesebolt vonatkozásában.) Az egyszemélyes játékban találkozhat először a társulat újonnan szerződtetett színészével, a friss diplomás Gyurkovics Zsófiával, aki a kaposvári Kocsis Pál-osztályban végzett. Mély vízbe kerül, de a meseboltosok közül többen szintén színészdiplomával kerültek ide: előadásról előadásra haladtak a bábos technikák elsajátításában.

Tamás könyve

A koprodukció is bevett forma a Meseboltnál: januárban lesz a bemutatója – ismét ősbemutató - a budapesti Gólem Színházzal közös, 10-18 éveseknek szánt osztálytermi előadásnak, a Tamás könyvének, Csató Kata rendezésében, Veres András dramaturgi közreműködésével. Drámapedagógiai munkatárs: Romankovics Edit. Erre az előadásra visszatér a Mesebolthoz Dénes Emőke, aki elszerződött a társulattól, az új évadban szabadúszóként folytatja pályafutását. A Tamás könyvét a Kieselbach Galéria jelentette meg ezzel az ajánlással: „A Tamás könyve nem csupán egy könyv a sok közül, melyek a 20. századi magyar történelem egyik nagy tragédiáját tárják az olvasók elé. Nem csupán egy kisfiú története, aki eltűnt a vészkorszak viharában, s nem pusztán egy apa és egy testvér lelki traumájának fájdalmas dokumentuma. A kötet lapjairól egy család, egy város és egy ország drámája is kibontakozik. Hat évtizeden át rejtőztek egy Milánó közelben fekvő ház padlásán azok a magyar nyelvű levelek, fotók és hivatalos iratok, melyek most a közönség számára lehetővé teszik, hogy ne csupán a szokásos módon, külső, elfogulatlan szemlélőnt tekintsen rá a világtörténelem egyik legfájdalmasabb epizódjára. Ez a könyv résztvevővé tesz minden olvasót: indulatokat, érzelmeket indukál, s a teljes érzelmi átélés, a katarzis élményét kínálja.” Tamás szülei elválnak, apja Olaszországban új családot alapít és soha nem beszél korábbi, magyarországi életéről: Anna Maria Habermann közelebb a hetvenhez, a kétezres évek elején a padláson találja meg azt a levelezést, amelyből kiderül, hogy volt egyszer egy fiú, a féltestvére  - aki Auschwitzban halt meg. Kovács Géza úgy véli, ez a történet alkalmas arra, hogy a tizenévesek számára is átélhetővé, megérthetővé tegye a megérthetetlent.

A földimalac, aki semmiben sem volt biztos

A hagyományok szerint lesz az új évadban Ziránó-koprodukció (A zöldszakállú király), lesz Szent Márton köpenye-felújítás (tart még a Márton-év Szombathelyen). Aztán a tavaszi szezonban is kapkodhatjuk a fejünket: lesz Jill Tomlinson-mese Schneider Jankó-rendezésben kisebbeknek (A földimalac, aki semmiben sem volt biztos). Lesz „afrikai Borsszem Jankó-mese” Kovács Géza-rendezésben: a Kirikou és a boszorkány szerzője Michel Ocelot, dramaturgja Khaled-Abdo Szaida (a francia történetnek magyar fordítása-kiadása nem létezik). És lesz „ír tündérmese”, Három kívánság címmel, Veres András rendezésében. (A tervezett Tolkien-adaptáció helyett, mert a Tolkien-jogokhoz mostanában senki se férhet hozzá. Sehol a világon.)

Egy kívánság

Három kívánság helyett mindössze egy: a magas szakmai színvonalon rengeteget dolgozó, városi intézményként működő, 21. évébe lépett Mesebolt tényleg megérdemelne már egy rendes hajlékot. Ehhez képest még mindig albérlő az intézményként már nem is létező MMIK-ban (a hajdani Megyei Művelődési és Ifjúsági Központnak a neve megmaradt), ahol egyelőre csak a beázások nyomán keletkező foltok terebélyesednek. Szerencsére az előadások minőségén nem hagynak nyomot. 

 

Fotó: vaol.hu, Dér Mária facebook

 

A 2016/17-es évad tervei

 

2016. őszi bemutatók

 

Paul Maar: Hoppláda – felújítás új szereposztással

Rendező: Veres András

Tervező: Boráros Szilárd

Szereplők: Balogh János mv./Janicsek Péter mv., Kovács Bálint/ Kőmíves Csongor, Takács Dániel

Bemutató: szeptember 25.

 

A zöldszakállú király - a Ziránó Színházzal közös előadás

Rendező: Veres András

Tervező: Groschmid Erik

Zene: Takács Dániel

Szereplők: Varga Péter, Pfeifer Zsófia

Bemutató: október 23.

 

Nemes Nagy Ágnes: Lila fecske

Rendező: Veres András

Tervező: Rumi Zsófia

Zene: Darvas Benedek

Mozgás: Fejes Kitty

Szereplők: Kovács Bálint, Lehöcz Zsuzsa, Dér Mária eh.

Zenei közreműködő: Maronics Ferenc

Bemutató: november 6.

 

Galuska László Pál: Fehér Ló Fia

Rendező: Kovács Géza

Tervező: Oroszy Csaba

Filmbejátszás: Kaczmarski Ágnes

Zene: Lázár Zsigmond

Dramaturg: Dobák Lívia

Szereplők: Császár Erika, Gyurkovics Zsófia, Kőmíves Csongor, Takács Dániel, Janicsek Péter mv., Helvaci Ersan David eh.

Bemutató: november 27.

 

Galuska László Pál: Szent Márton köpenye – felújítás új szereplővel

Rendező: Kovács Géza

Tervező: Majoros Gyula

Játssza: Kovács Bálint

 

Ki vagyok én? – bábos önismereti társasjáték kiskamaszoknak

Rendező: Kovács Géza

Tervező: Trifusz Péter

Játssza: Gyurkovics Zsófia

Közreműködik: Németh Andrea drámapedagógus

Bemutató: 2016. október

 

Tamás könyve - a Gólem Színházzal közös osztályterem-színházi előadás 10-18 éveseknek

Rendező: Csató Kata

Dramaturg: Veres András

Drámapedagógiai munkatárs: Romankovics Edit

Szereplők: Császár Erika, Dénes Emőke mv., Janicsek Péter mv.

Bemutató: 2017. január 31.

 

2017. tavaszi bemutatók:

 

Jill Tomlinson: A földimalac, aki semmiben sem volt biztos

Rendező: Schneider Jankó

Tervező: a Képzőművészeti Egyetem egy végzős hallgatója

Dramaturg: Veres András

Bemutató 2017.február 12.

 

Michel Ocelot: Kirikou és a boszorkány

Rendező: Kovács Géza

Tervező: Miareczky Edit

Dramaturg: Khaled Abdo Szaida

Bemutató: 2017.február 26.

 

Három kívánság – ír „tündérmese”

Rendező-dramaturg: Veres András

Tervező: Balla Gábor

Zene: Takács Dániel

Bemutató: 2017. április

 

 Bérletek:

  • Őszi Mesebolt bérlet óvodásoknak : Hoppláda, Lila fecske, A zöldszakállú király

 

  • Őszi Mesebolt bérlet kisiskolásoknak: Hoppláda, Lila fecske, Fehér Ló Fia

 

  • Tavaszi Mesebolt bérlet óvodásoknak: A földimalac, aki semmiben sem volt biztos, Kirikou és a boszorkány, A székely menyecske meg az ördög (Fabók Mancsi fesztiváldíjas előadása)

 

 

  • Tavaszi Mesebolt bérlet iskolásoknak: A földimalac, aki semmiben sem volt biztos, Kirikou és a boszorkány, Három kívánság

 

  • Zenés gyermekbérlet iskolásoknak: Fehér Ló Fia, Három kívánság, Lúdas Matyi (a Griff Bábszínház előadása)

 

  • Oladi mesebérlet óvodásoknak és iskolásoknak: Hoppláda, A zöldszakállú király, A földimalac, aki semmiben sem volt biztos

 

  • Ifjúsági bérlet 14-18 éveseknek: Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése, Tamás könyve, Három kívánság

 

  • Kamasz bérlet 10-14 éveseknek: A Hold szerelmesei, Három kívánság, Fehér Ló Fia