Hét bemutatója lesz a veszprémi Kabóca Bábszínháznak a jövő évadban

| 2016-09-04

Hét bemutatója lesz a jövő évadban a veszprémi Kabóca Bábszínháznak, a klasszikus mesék mellett többek között egy históriás játék és egy bábkoncert is szerepel a kínálatban - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a bábszínház igazgatója.

Székely Andrea elmondta, hogy műfaji sokszínűségre törekedtek az évad programjának összeállításakor és arra, hogy a gyermekeket minél szélesebb körben szólítsák meg. Az igazgató kifejtette: a kínálatban egyebek mellett szerepel az egészen kicsiknek szóló, szöveg nélküli Miau című mesedarab, a macedón Miliana Lenak rendezésében. A kisiskolás korosztályhoz szól egyebek mellett a kötelező olvasmányaikat feldolgozó Kinizsi Pál című darab, Szőke Kavinszki András rendezésében.

Hozzátette: a vásári elemeket felvonultató históriás játék bábszínházi keretek között és szabadtéren is előadható. A Finnugor Kulturális Főváros rendezvényeihez csatlakozva mutatja be a bábszínház A medvefiú című mesét Rumi László rendezésében, Kaszás Villő átdolgozásában. Az előadás zeneszerzője Mizsei Zoltán - közölte.
Halasi Dániel rendezte a fiatal alkotók által színpadra állított Békakirályfi című produkciót, a kesztyűs bábokkal előadott A rút kiskacsa című mese pedig az évad negyedik bemutatója lesz. Ez utóbbi Zalán Tibor húsz évvel ezelőtt írt első bábjátéka - mondta Székely Andrea.
Az igazgató elmondta azt is, hogy láthatja a közönség A dühös lovag című, marionettbábokkal előadott koncertet, melyet Lackfi János írt, rendezője Oláh Horváth Sári. Ezen kívül bemutatják Sándor Anna A Nap és a Hold című meséjét, amelyben hangszerek szerepelnek majd bábként, köztük egy afrikai dob.
A szatmárnémeti bábszínházból érkezik A három kismalac és a farkasok, amely A három kismalac, valamint A kismalac és a farkasok című ismert klasszikus mesék ötvözete  - tette hozzá Székely Andrea.  Az igazgató közölte: szeptember 16. és 18. között rendezik meg a Kabóca Bábszínházban a Mesefesztivált, melynek keretében pedagógusoknak szóló dramaturgiai foglalkozást szerveznek. Ezen kívül egy utaztatható planetárium érkezik a fesztiválra, amelyen a gyermekeket szakemberek vezetik be a csillagászat rejtelmeibe. A közönség láthatja Az égig érő fa című mesét a Nagyváradi Szigligeti Színház előadásában, valamint a Hófehérkét, amely a Buboréka Bábszínház vendégjátéka - fűzte hozzá Székely Andrea.

MTI

 

Bérletajánló

SZÍNHÁZTERMI BÉRLET – PEPITA BÉRLET

Óvodás bérlet
A három kismalac és a farkasok– játékos, paravános bábelőadás a klasszikus mese nyomán
A rút kiskacsa – nagyszínpadi produkció az elfogadásról bábokkal, vetítésekkel
A békakirályfi – a Grimm mese bábos adaptációja kicsiknek és nagyoknak

Iskolás bérlet
A Medvefiú – karjalai népmese feldolgozás, nagyszínpadi produkció
A rút kiskacsa – nagyszínpadi produkció az elfogadásról bábokkal, vetítésekkel
Zűrbolygó – interaktív előadás barátságról, kalandokról és matematikai rejtvényekről

3 előadást tartalmazó színháztermi bérlet ára: 2800 Ft

Bábszínházunk a színpadi élmények fokozása érdekében kedvezményesen, egyénileg egyeztetett buszjáratokkal kedveskedik nézőinek:
3 előadást tartalmazó színháztermi bérlet ára: 2800 Ft+ 300 ft/fő/előadás Veszprém 25 km-en belüli körzetében.
Az előadások választható helyszíne: Hangvilla vagy Veszprém Agóra (Volt Hemo)

UTAZÓ BÉRLET – PÖTTYÖS BÉRLET

Óvodás bérlet
A három kismalac és a farkasok – játékos, paravános bábelőadás a klasszikus mese nyomán
A békakirályfi – a Grimm mese bábos adaptációja kicsiknek és nagyoknak
és a kettő közül választható:
Kinizsi Pál – pergő, vásári stílusú előadás a közismert történelmi alakról
Álomszövők – előadás a szövés, az alkotás csodájáról

Iskolás bérlet
A három kismalac és a farkasok– játékos, paravános bábelőadás a klasszikus mese nyomán
A békakirályfi – a Grimm mese bábos adaptációja kicsiknek és nagyoknak
Kinizsi Pál – pergő, vásári stílusú előadás a közismert történelmi alakról

3 előadást tartalmazó utazó bérlet ára: 3200Ft

További információk: Várszegi Kata +36209675654, szervezes@kabocababszinhaz.hu

További képek