Gördeszka - bábelőadások a magyar drámák debreceni fesztiválján

Három éve gyerekeknek és fiataloknak szóló előadások is bekerültek a debreceni kortárs magyar drámák fesztiváljának, a Deszkának a programjába. Ez logikus döntésnek tűnik, hiszen az évente születő új magyar színpadi szövegek túlnyomó része ebbe a kategóriába sorolható.

Ennek bővebb magyarázatára aligha van szükség, elég ha arra utalok, hogy minden bábelőadás – ha másért nem, hát a használt technikából adódóan – új magyar darabnak tekinthető. De utalhatok arra is, hogy a fiatalokat megszólító (beavató, osztálytermi, problémafeldolgozó stb.) produkciók zöme – függetlenül attól, hogy improvizatív vagy hagyományosabb módszerrel jön létre – szintén eredeti mű.

Érzékletesnek szánt példával élve: a Csokonai Színháznak a Rómeó és Júliából készített beavató-műfeldolgozó produkciója (Verona, 1301) értelemszerűen Shakespeare drámáját használja fel, de ahogy az alkotók (Madák Zsuzsanna, Gemza Melinda és a színészek: Kiss Gergely Máté, Edelényi Vivien, Vranyecz Artúr) az írói textust felszabdalják, a dráma menetét idegen (saját) szövegekkel, a diákokkal közös improvizációs jelenetekkel megakasztják, azzal nemcsak új előadás, hanem új minőségű szöveg-halmaz is létrejön. Nem mellesleg ennek is van bábos aspektusa: rengeteg színű, anyagú, hosszúságú és szélességű szalag szolgál az alakok megkülönböztetésére, egyes tulajdonságok megjelölésére, konkrét tárgyak helyettesítésére.

Idén, a március végén látott huszonnyolc fesztivál-előadásnak több mint negyedét minősítették gördeszkásnak, azaz gyerek- és ifjúsági korosztályúnak. Ezek zöme bábos karakterű, aminek két oka lehet: egyrészt a hazai színházi kínálatban egyre kevesebb a nem-bábos gyerekelőadás (s ha születik is ilyen, az főleg családi musical), másrészt e műsorsávnak a Vojtina Bábszínház adott otthont, tehát érthető a válogatásukban érvényesülő szakmai elköteleződés. A látott előadások alapján azonban nem sikerült megfejtenem, milyen szempontok alapján választották ki a fesztiválra meghívott bábos produkciókat.

Ez a kérdés főleg a házigazdák Rigócsőr királya, illetve a kaposvári Csiky Gergely Színház A sötétben látó tündére kapcsán merült fel, ugyanis egyikük sem tartozik a sikerült munkák közé. Az előbbi szövegét Szálinger Balázs jegyzi, a rendező pedig Veres András, az utóbbi Bagossy László nagyszerű meséje (ősbemutatója az Örkény Színházban volt), s a kaposvári verziót Váradi Szabolcs állította színpadra. Ez utóbbi, egyszereplős darab sikerét leginkább az határozza meg, hogy ki játssza a tündért. Kaposváron Csonka Ibolya kapta a szerepet, ám ő több szempontból sem tekinthető ideális választásnak. Mindenekelőtt monoton és színtelen a mesélése, így a gyerekek viszonylag hamar kiesnek a történet menetéből. Ezt a cselekmény fordulatossága sem ellensúlyozza, hiszen a mesében csaknem minden szóban jelenik meg. A rendező a színésznő köré sok tárgyat igyekezett helyezni, amelyekkel az elmondott eseményeket meg lehetne eleveníteni, de ezek animálása nehézkesen megy, nem képez szerves egységet a szöveggel, így – legalábbis a debreceni – előadás szétesett.

A Rigócsőr királynak számos bábos dramatizálása ismert, Szálingeré azokhoz képest nem sok újat vagy eredetit tartalmaz. Hacsak azt nem tekintjük annak, hogy a debreceni verzióban két madár lett a főszereplő, ők mozgatják a történetet, narrálnak, véleményeznek, sőt, ők díszleteznek is. Mégpedig nagyon sokszor és sokat. Mátravölgyi Ákos ezúttal nem segítette, inkább megnehezítette a történet színpadi lebonyolítását a jókora gurulós díszletdarabjaival, amelyeket ugyan különbözőképpen lehet összepasszítani, ezáltal más-más helyszínt kialakítani, ám ezek az elemek s azok mozgatása dominál a kicsi bábokhoz, sőt a színészekhez képest is. Azaz maga a mese, a királylány és a király egymásra találása elvész.

A többi előadás szerencsésebb választásnak bizonyult. A Stúdió K. ezúttal – folytatva a modern képzőművészet ihlette produkcióinak sorát – Picasso-képek alapján hozta létre a Maya hajóját. Mindaz, ami a társulat bábos előadásait jellemzi, ezúttal is megjelenik. Lenyűgöző a színészek összhangja és munkája, pazar és ötletes Németh Ilona tárgyi világa, ugyanakkor a darab, Parti Nagy Lajos szövege kevésbé meggyőző. Az íróra jellemző nyelvi lelemények ezúttal is túltengenek a dramaturgiai fordulatok rovására, a cselekményvezetés meg-megdöccen, s ezen Fodor Tamás rendezése sem tud igazán segíteni.

A győri Vaskakas Bábszínház az osztrák Elisabeth Steinkeller Die neue Omi című regényéből készült háromszemélyes darabját mutatta be Debrecenben. A sikeres átírás Markó Róbert érdeme. Az új nagyi három generáció együttéléséről, egy egyedülálló anyának a kamaszodó lánya s a szellemileg és fizikailag leépülő anyja közötti helytállásáról, az elmúlásról beszél finoman, hétköznapi egyszerűséggel, ugyanakkor humorral, a didakszist elkerülve. Bartal Kiss Rita tervezte a díszletet, a jelmezeket és a bábokat.

A díszlet fém pálcákból álló, egyre kisebb és egymás mögött elhelyezett négyzetek sora, a négyzetek csúcspontjai által kirajzolódó vonalak valahol a végtelenben találkoznak. Az első két négyzet határolta területen áll egy fém láda, ez a tényleges „színpad”, ezen mozgatják a színészek – Ujvári Janka, Ragán Edit és Föglein Fruzsina – a rájuk hasonlító kis nyeles bábjukat. Az előadásban keverednek a fantasztikus mesei elemek (a nagyi elképzelt, vágyott vagy tényleges keleti utazásaira utaló óriás Buddha szobortól a repülő szőnyegig) és a minden gyereknek ismerős hétköznapi rutin események (az anya hajszoltsága, a bevásárlás, a napi teendők stb.). Elszakíthatatlanul szoros kapcsolat van a nagyi és unokája között, az idősödő asszony játszótársa a gyereknek, de ahogy a nő öregedésének és leépülésének folyamata felgyorsul, az unokájának kell mellette felelősebben viselkednie, tehát egy fejlődéstörténet is kirajzolódik. Kuthy Ágnes különböző hangulati elemeket pontosan adagoló és kiegyensúlyozó rendezésének legszebb része, amikor a fémesen csillogó vázra rugalmas vörös fonalból egyre sűrűbb hálót tekernek fel, a fonalakra a nagyanya szintén vörös tárgyait (cipőtől bevásárló kosárig) aggatják, s amikor a nagyi már csak egy kis fotelben, takaró alatt kuporog, a tárgyak sorra lehullanak, a fonalak elpattannak. Az elmúlás és eltávozás megragadó képi megfogalmazását láthatjuk.

Szintén Kuthy Ágnes rendezte a kecskeméti Ciróka Bábszínház előadását. Gimesi Dóra írta a Tündér ballonkabátban című darabot, amelynek egyik erénye, hogy Kecskeméten játszódik, szó esik a város nevezetességeiről, s a palacsintás nénitől a biciklis bácsiig közismert helyi figurák jelennek meg benne. A főszereplő egy renitens kis tündér, aki nem akar a tündérvilág szabályai szerint élni, megbarátkozik egy kisfiúval, és fontosabb lesz neki a barátság és a szerelem, mint a halhatatlanság. Ezúttal is Mátravölgyi Ákos a tervező, ám itt remekel. A díszlet központi eleme egy henger, amely, különbözőképpen elfordítva, minden helyszín megjelenítésére alkalmas. Ebben az előadásban is kis nyeles bábukat használnak. Bár változatlanul aggasztónak tartom e technika eluralkodását a hazai bábszínpadokon, ezúttal – akárcsak a győrieknél – megengedőbbé váltam. Ebben nyilván szerepet játszik az, hogy Mátravölgyi bábjai kedvesek, karakteresek, a két társulat színészei pedig rendkívül magas színvonalon, invenciózusan és érzékenyen képesek ezeket a bábokat is megmozgatni.

A debreceni fesztivál egyik meglepetése számomra a veszprémi Kabóca Bábszínház egyszemélyes produkciója, A királykisasszony, akinek nem volt birodalma. Ursula Jones azonos című regényéből Markó Róbert írt darabot, amit Tengely Gábor rendezett. A királykisasszonyt Mákszem Lenke alakítja, aki a nézőtér felől, mint vándor vagy hontalan, érkezik az üres játéktérre. Csomagok garmadáját cipeli, kis bevásárló kocsiján szintén töméntelen doboz tornyosul, és vele van egy kis kutya is. Amint lecihelődik, mesélni kezd. Egymás után szabadul meg a több rétegben magára vett ruhadaraboktól, mígnem ott áll előttünk talpig pirosban, mint egy igaz királylány. Mesél a vándorlásáról, a királylányságáról, egy királyfival való találkozásáról, nagy bálokról és fogadásokról, s mindezt a nála lévő tárgyakkal el is játssza. (Tervező: Szűcs Edit) A végén még egy torta is előkerül, amelyből természetesen a nézők is kapnak egy-egy falatot.

A darab érezhetően a színésznőre íródott (a királykisasszony neve is Lenke), aki Erdélyből származik, és az előadáson hazai tájszólásban beszél. Fölényes biztonsággal dolgozik az őt körülvevő tárgyak sokaságával. Egyszerre tart kapcsolatot a közönség tagjaival meg a második szereplőként, fegyelmezetten és partnerként viselkedő kutyájával. A rendező minden apró részletre ügyel, arra, hogy milyen legyen a főszereplő pöttyös bögre, milyen üvegek és poharak passzolnak egy-egy felidézett szereplő jelleméhez, de arra is, hogy ne színészi magánszám szülessen, hanem leperegjen egy követhető mese, és megtörténjen a csoda: elhiggyem, hogy minden emberi lényben egy királylány vagy királyfi lakozik, akárhogy el is fedődik ruhákkal vagy egyébbel.

Bár a bábos produkciók zöme gyerekkorosztályúaknak szólt, a fesztivál legkiemelkedőbb, felnőtteknek szánt előadása szintén bábszínházi volt. A szombathelyi Mesebolt Bábszínház nagy vállalkozásba fogott, amikor Jeles Andrást hívta meg rendezni, akivel együtt dolgozva immár a színház szakrális alapú előadásainak sorába egy újabb mű illeszkedik.

Jeles már 2004-ben készített filmet a Parasztbibliából, most ismét ezt az alapanyagot választotta, és megszületett a József és testvérei színházi adaptációja is. A Jelessel való munka minden társulat számára felér egy intenzív továbbképzéssel, ez történt ezúttal is. A kitűnő képességű és egységes teljesítményre képes együttes teljesítményén meg is látszik a rendezővel történt közös gondolkodás hatása.

Végül is egy összetett, sokrétegű, a titkait csak nehezen felfedő, a nézők szellemi-érzelmi aktivitására maximálisan számító, komótos tempójú előadás született. Jeles olyan régi alkotótársakkal dolgozott, akik már a nyolcvanas évekbeli csoportjában, a Monteverdi Birkózókörben is vele tartottak: Melis László zeneszerzővel, Perovics Zoltán tervezővel és Lukin Zsuzsannával, aki nemcsak munkatársa volt, de az előadás zenei közreműködője is.

Az előadást két fiatal – Grünwald Dávid és Nagy Júlia – kezdi: kiülnek a jobboldali előszínpadra, és a Parasztbiblia archaikus nyelvén mesélni kezdenek. S a mese megelevenedik. Mintha a bibliai idézet jelenne meg képben: egy koncentrikus körök által kimetszett, hátrafelé szűkülő térrész a múltnak mélységesen mély kútja, ami most vízszintesen van kiterítve. Bár az előadás középpontjába József története kerül, ez több irányban is kitágul, és bizonyos mértékig a teremtéstől a kereszthalálig a Biblia egészét átfogja. Ennek megfelelően az egyes epizódok nemcsak térben játszódnak le más-más mélységben, hanem színésztechnikailag is különböző módon jelennek meg.

A legtöbb esetben a figurák fehér, puha rongybábuk képében vannak jelen, akiket vagy láthatatlanul, vagy láthatóan hátulról mozgatnak a játékosok. De vannak maszkos jelenetek, és olyanok is, amelyekben a színészek a maguk testi mivoltukban léteznek. Döbbenetes erejű képek születnek, például amikor a fehér lepedő-palástot viselő, fehér félmaszkjukat a fejük tetejére toló, meggörnyedt szereplők végtelen lassúsággal kilépnek megszokott játékterükből és az elő-színpadon tömegként a mesélők köré gyűlnek, vagy amikor egy idősödő férfi-korpusz a színpad mélyén megvilágítva, élő testként és annak tárgyiasult formájában mutatódik fel.

A rendezés az eredeti anyag szellemében egyszerre hordozza a történetmesélés naiv báját, bumfordi humorát, szakralitását és tragikumát. Ezt a komplexitást talán a legérzékletesebben a kisméretű fa marionett Halál-figura képviseli, amely az anyagánál, technikájánál és méreténél fogva is más minőséget jelent, mint a többi alak. Amikor a tér bármely pontján megjelenik, a hozzá tapadó képzetek miatt elsősorban a végzetszerűséget sugallja, de ahogy a báb szétesik és újra összeáll, vagy ahogy kacag és állkapcsát csattogtatja, az feloldja a haláltól való szorongásunkat. Ehhez persze az is kell, hogy olyan művész mozgassa a bábot, mint az együttes legrégebbi tagja, Császár Erika.

Nem gyakori, hogy azt érezzem, egy előadást szeretnék újra meg újra megnézni. A József és testvérei ilyen alkotás.

(X. DESZKA Fesztivál, 2016. március 18–25., Debrecen)

 

Fotó: Ciróka Bábszínház, Csíky Gergely Színház, Csokonai Színház, Kabóca Bábszínház, Mesebolt Bábszínház, Stúdió K., Vaskakas Bábszínház, Vojtina Bábszínház

További képek