Bábcirkusz 4in1 a Trafóban

| 2016-05-09

Mit csinál szabadidejében egy erőművész? Milyen hangot ad az, amikor az akrobata lepottyan? Hogyan emelkedik ki igazából egy történet a könyvből? És honnan indult ez az egész? 4in1 – négy cirkusz témájú bábelőadás egyetlen jeggyel. Felnőtteknek csak gyerek kísérettel, vagy játékos kedvvel.

Cirkusz és báb találkozása négy országból, négy térben, három délutánon át a Trafóban. A fantázia világába kirándulni vágyó felnőtteknek és a nyolc év feletti gyerekeknek nyújt különleges kikapcsolódást a szavak nélküli, külföldieknek is élvezhető programcsokor május 11-13-ig. A magyar Tintaló Társulás automata bábszínházat varázsol a teraszra, Laurent Bigot zenés tárgyszínházat költöztet a klubba, a nagyteremben megelevenedik a Teatro delle Briciole kihajtós mesekönyve, a kávézóban pedig az amerikai Alexander Caldernek, a mobil szobrok ősatyjának minicirkuszáról szóló filmje tekinthető meg.

Négy apró, ám annál pezsgőbb produkció vezeti be a közönséget például az erőművészek mindennapjaiba, a papírfiú történetébe, vagy mutatja meg egy éppen lepottyanó akrobata hangjait… A világ több pontjáról érkező izgalmakból állított össze olyan sokszínű csomagot a Trafó, amelyben ötvöződnek a cirkusz- és a bábművészet eszközei. A produkciók két turnusban látogathatóak – a nézők egyik fele a nagyteremben kezd, és elmélyül a papírfiú történetében, majd a klubban kerül egy igazi barkács varázslat hatása alá, a másik fele pedig ugyanezt fordított sorrendben teheti meg. A két program előtt és után pedig bárki elidőzhet a minicirkuszi installáció ablakain bekukucskálva a teraszon, vagy visszautazhat a század első felébe egy bábfilmmel a kávézóban.

 

4/1 A Tintaló Társulás (HU) automata bábszínháza, a Circus Mechanicus egy vándorcirkusz életének csöppet sem monoton hétköznapjai mutatja be. Melyik sarokban üldögél a láthatatlan ember, szokott-e pihenni a cirkuszigazgató vagy hogyan sziesztáznak az akrobaták? Kiderül! A Tintaló Társulás 2009-ben kezdte építgetni miniatűr színházi makettjét, ami az idő múlásával egyre több elemből áll.

https://www.youtube.com/watch?v=Hk_3QdYf18c

Tintaló Társulás (HU): Circus Mechanicus / Alkotók: Sipos Katalin, Sisak Péter, Rumi Zsófi


4/2 Laurent Bigot (FR) zenés tárgyszínházában, a Le Petit Cirque-ben, a porondon lévő apró játékok mozgása és súrlódásai, kis mikrofonokon keresztül alakítják a zenét, de olyan is van, amikor a zene rezgése lendíti mozgásba a tárgyakat. Hangokban gazdag beszélgetés egy emberi helyzetben.

https://vimeo.com/58179927

Laurent Bigot (FR): Le Petit Cirque / Alkotó és előadó: Laurent Bigot / Produkció: L’OISIVERAIE


4/3 Emlékeztek a kihajtós mesekönyvekre? A Teatro delle Briciole (IT) társulat Pop-up címen ezzel a közismert technikával mesél el egy szavak nélküli történetet egy papírfiúról és a labdájáról, hagyatkozva az formák (a geometria) és az általuk kiváltott érzések kapcsolatára. Csupa fantázia.

https://vimeo.com/70426774

Teatro delle Briciole (IT): Pop-up / Alkotók: Giovanni Guerrieri, Giulia Gallo (I Sacchi di Sabbia) / Együttműködött: Giulia Solano / Előadók: Beatrice Baruffini et Serena Guardone

Könyvek: Giulia Gallo / Fény: Emiliano Curà / Díszlet: Paolo Romanini


4/4 Egy 1961-es filmet is levetítünk Alexander Calderről és az ő minicirkuszáról, amelyben dugóhúzóból készített artisták mutatnak be igazi mutatványokat. Calder, akinek épp most szentelt látványos kiállítást a londoni Tate Modern, a 20-as években kezdte avantgárd munkásságát, melyet olyan hírességek ismertek el és támogattak, mint Jean Cocteau, Joan Miró, de Le Corbusier, vagy André Kertész.

http://calder.org/

Calder’s Circus (1961) / A film rendezője: Carlos Vilardebó


Időpontok:

2016.05.11. 18:00
2016.05.11. 18:45
2016.05.12. 18:00
2016.05.12. 18:45
2016.05.13. 18:00
2016.05.13. 18:45


Helyszín: Trafó Nagyterem - Budapest, Liliom u. 41., 1094

Jegyár:
2000 Ft / diák: (12 év fölött) 1600 Ft, gyerekjegy (12 év alatt) 1100 Ft
Általános bérlet érvényes Ikerbérlet érvényes