Ez benne a legjobb – Három nap a Kabóca-szigeten

A veszprémi Kabóca Bábszínház minden bizonnyal azzal is új hagyományt alapított, hogy megszervezte első miniévadát: megmutatták, hol tartanak azon az úton, amelyen a 2023-as vezetőségváltás – és költözés – után indultak el. Vagy nevezzük inkább korszakváltásnak?

Ha a színház összművészet (ahogyan például erre az állításra játszanak rá a Mohácsi-előadásokban oly sokszor elhangzó ön/ironikus megjegyzések is), akkor a bábszínház hatványozottan az. A célkitűzés, hogy a Kabóca legyen „a világ legjobb bábszínháza”, a 2023-ban kinevezett igazgató, Markó Róbert szájából hangzott el – és vált már-már legendássá, sokféle árnyalatban idézhetővé. Még szép, hogy egy frissen kinevezett vezető invenciója szerint a legeslegjobbat akarja. És mert a „legjobb” – főleg a művészetek területén – nehezen megfogható, még nehezebben mérhető, talán hozzágondolhatunk a megjegyzéshez csipetnyi ön/iróniát. Az mindenesetre biztos, hogy az új vezetőség – már az összetétele okán is – magasra teszi a mércét.

Markó Róbert eredendően színházrendezőként diplomázott (van-volt már gyakorlata bábszínházban, ahogyan kritikusi, dramaturgi, írói, fordítói tevékenysége sem elhanyagolható; és ez a sokszínű tudás, tapasztalat bábszínház-igazgatóként nyilván mind fontos és jól kamatoztatható). A Kabócában olyan csapatot szervezett maga köré, amely egyrészt megvalósítja az összművészeti alapkívánalmat és eszményt, másrészt a bábszínházat – ha a „bábot” helyezzük a mérleg egyik serpenyőjébe, a „színházat” a másikba – a színház felé mozdítja el. Harmadrészt tudatosan érvényt akar szerezni annak a nálunk még mindig nem evidens állításnak, hogy – a Budapest Bábszínház szlogenjével élve  - „a bábszínház nem életkor, hanem műfaj”; magyarul a felnőtt közönségre is a számítanak, nemcsak a gyerekekre. 

 

 

 

 

 

 

 

A Kabóca Bábszínház  igazgatóhelyettese az új felállásban dr. Szántó Viktória (egyúttal a Veszprémi Nemzetközi Bábfesztivál programigazgatója), a vezető tervező Boráros Szilárd, a művészeti vezető a kőszínházi világból érkezett színész-rendező, Kocsis Pál, Ladányi Andrea táncművész-koreográfus művészeti tanácsadóként van jelen a szintén jelentős mértékben átalakult (átalakulóban lévő) társulatban. Valamennyien erős személyiségek, alkotóként egyedi jegyekkel. Nem véletlenül hangsúlyozza Markó Róbert, hogy az első időszak feladata ebből a sokféle markáns hangból kialakítani a fölismerhető Kabóca-hangzást, az önálló szólamokból a jól összehangzó többszólamúságot. Ebben a sokszólamúságban jól kivehető szólam (egyelőre legalábbis) a Markó Róbert és Markó-Valentyik Anna által alapított és működtetett  KL Színházé – ahonnan több előadást is átvett a Kabóca.

A vezetőség- és korszakváltás, valamint a költözés után a legelső feladat egyébként is az infrastruktúra, a bábszínházi háttér megteremtése volt, bár az építkezés még nem is ért véget a vár alatt húzódó Kabóca-paradicsomban. A régi meg az új, természet és építészet találkozik szerencsésen a veszprémi bábszínházban: a városnak ez a korábban – ahogyan mondják - elhanyagolt szeglete az Európa Kulturális Fővárosa 2023 projektben újult meg, váltott funkciót, bár eredendően nem a bábszínház kedvéért. Pedig ma már úgy tűnik, hogy ezt a helyet egyenesen a Kabócának találták ki. Színházterem, játszóház (vagyis kamaraterem vagy stúdió), szabadtéri színpad, kávézó, napvitorlák, zöld fű, kék ég – jó ide belépni. Kikapcsolódás, de főleg bekapcsolódás – más dimenzió.

A 2024/25-ös évad végén megrendezett miniévad három napján tizenegy előadást látunk, jó ütemben, jó ritmusban követik egymást – és többféleképpen szemügyre vehetők, csoportosíthatók. Markó Róbert fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy az épülő-formálódó Kabóca-társulatban kortárs igényű színészi jelenlétet vár el – tűzött ki célként – a vezetőség. Ehhez a gondolathoz csatlakozik Kocsis Pál, aki a kőszínházi világból érkezve eleve a színészet felől közelíti meg – és, mint mondja, most tanulja – a bábszínházat. A kortárs igényű színészi jelenlétnek máris garanciája a társulat két meghatározó személyisége, Markó-Valentyik Anna és Czéh Dániel. Egyik is, másik is (önmagában is)  erőteljes, ragyogó, sokszínűen egyedi  jelenség; tudatosan épít rájuk a Kabóca Bábszínház. 

Markó-Valentyik Anna a három napban öt előadásban lép színpadra (már ez a szám is önmagáért beszél): A szegény halász meg a túl sokra vágyó felesége, Mennyei muzsika, Eye catching, Táncoló festmények 1. - ATS, Édes hazám. Öt előadás – öt külön világ: öt szólam, amelyekben jól kitapinthatóan megfogalmazódnak a Kabóca-törekvések. A szegény halász meg a túl sokra vágyó felesége abba a markáns Kabóca-vonulatba tartozik – a Szélkötő kalamonával meg a Sárkányék házával egyetemben -, amelyet Markó Róbert írói-rendezői tevékenysége határoz meg, és amelynek alapjellemzője a hagyomány (nemzetközi népmese-irodalom, vásári bábjátszás)  innovatív újratöltése, mai viszonyokra hangolása; nemcsak a történetet-szövegvilágot, hanem a játékot, báb- és tárgyhasználatot illetően is. Valószínűleg ebből következik, hogy a Kabóca repertoárján nincs gyerekelőadás-kategória. Van babaszínház a négy éven aluliaknak, van családi színház – ide tartozik A szegény halász… is –, plusz vannak az ifjúsági és felnőtteknek szóló előadások (a jövő évadban minden szombat este a felnőtteké lesz a Kabócában). A családi kategória nem egyszerűen „ügyes fogás”. Inkább mintha hatványozottan támasztaná alá azt a tételt, hogy a minőségi gyerekelőadások a felnőtteknek is adnak valamit.

A miniévad alkalmával mindehhez kiderül, hogy A szegény halász...-nak jól áll a szabadtéri színpad - eddig a színházteremben játszotta Markó-Valentyik Anna és  a szintén eredeti báb/színészetet művelő Horváth Márk  Boráros Szilárd jól működő „plázs-díszletében”. És nyilván a miniévad túlnyomórészt felnőtt közönsége meg a vásáriasan precíz és laza hangulat az oka (bár gyerekek is vannak szép számmal), hogy elhangzik egy-egy egészen direkt módon aktualizáló poén (üdvözlet Mohácsi Jánosnak, aki láthatóan nagy kedvvel és mosolygó kíváncsisággal kíséri figyelemmel a miniévad előadásait; talán Kocsis Pál, Róbert Gábor – és a kaposvári időszak emlékezete hozta most ide).

 

 

 

 

 

 

Markó-Valentyik Annára koncentrálva mindenképpen ki kell emelni az Eye catching című szóló nonverbális produkciót – nevezzük bravúros kísérleti tárgy- és test- vagy mozgásszínháznak –, amellyel kifejezetten a nemzetközi fesztiválporondra készül kilépni a Kabóca (különben pedig az ifjúsági és felnőttelőadások közé sorolják). Szövege nincs, története sincs, bár az ember eredendő „narrációs kényszere” képes történetet kreálni a folyamatosan mozgásban-változásban lévő, Markó-Valentyik Anna teste-testrészei és a bűvészmutatványosan előkerülő-eltűnő pingponglabda-fejek (tervező: Boráros Szilárd) által megszülető-átalakuló lények köré. (A színlap Darwinról és az evolúcióról beszél.) 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Kabóca Bábszínház másik alapszínésze Czéh Dániel: egyszemélyes intézmény. Nagyon mai jelenség, egyúttal mintha évszázadok tudása sűrűsödne benne: régi vásári vándorkomédiásoké és garabonciásoké. Báb/játékos kedve, hol nyers, hol gyengéd humora, karakterteremtő és kommunikációs képessége – ahogyan ma illik mondani: interakcióra való hajlandósága –, a közönség figyelmének megragadása és el nem engedése  páratlan, akár szó szerint is. Lehet szó mozgásra-gesztusokra alapozott babaszínházról – a Hangoló látványtervezője és rendezője Markó-Valentyik Anna, Czéh Dániel partnere az ígéretes Szakács Nadin –; lehet szó a végletekig elkörülményeskedett, ízes-élvezetes szólójátékról, A kisgömböcről (író: Markó Róbert; rendező: Schneider Jankó; látványtervező: Boráros Szilárd; zeneszerző: Takács Dániel) vagy a szintén szólójáték Patkó Bandi legendájáról (író: Schneider Jankó és Czéh Dániel, látványtervező: Boráros Szilárd, zene: Psycho Mutants, rendező: Schneider Jankó).  Vagy a Szélkötő Kalamonáról, amely „vásári forgatag kesztyűs bábokkal, mozgásszínházi elemekkel, nép- és elektronikus zenével, fénnyel, földdel, vízzel, levegővel (…)” - és kolbásszal.

Érdekes, markáns színt hozott a Kabócába a nemzetközi kontextusban is otthonos Ladányi Andrea: látványtervezőként, koreográfusként, rendezőként. Az advent idején színpadra állított, ünneplésre szánt Mennyei muzsika mellett a Táncoló festmények címmel elindított impozáns összművészeti sorozat első darabját láthatjuk a miniévadban (a jövő évadban készül a második). A Táncoló festmények A. Tóth Sándor bemutatásával indít (ami vállalásnak is szép), megint csak összehangolva az innovációt és hagyományt. A címszereplő kicsi marionett képében jelenik meg – hangja, mintha az Úr szólna föntről, a csodálatos Gálffi Lászlóé –, miközben az előadásban átértelmeződik a báb: az ATS-festményekről „lelépő, megelevenedő” szereplők – a színészek – bábként mozognak a játéktérben.

Kocsis Pál rendezőként és színészként egyaránt beszállt a Kabóca új arcélének megrajzolásába. A Caragiale-előadások hangulatát idéző, rafináltan játékba hozott talált tárgyakra építő Sárkányék házában - és az Édes hazám címmel a zenés vers-színház műfaját megújító, kortárs verseket  paprikakoszorúként összefűző előadás-kísérletben is  apafigura  (az utóbbiban a család háta mögött Örkény Tótékja  fölsejlő árnyék); rendezőként szintén ő jegyzi mindkét előadást.

 

 

 

 

 

 

A Kabóca-miniévadot mintegy keretbe foglalja a társadalmi felelősségvállalás: a Csillagbusztól az Édes hazám című vallomásig. A Csillagbusz dr. Stefanik Krisztina és Bartos Erika azonos című könyve nyomán, szakmai egyeztetéssel a háttérben az autizmussal élők megértésének, el- és befogadásának esélyeit mutatja föl iskolai környezetben játszódó ötletes asztali bábjáték formájában (látvány: Maróthy Anna Zorka, Lengyel Viola, zene: Rab Viki, dramaturg-rendező: Nagy Orsolya), átélhetően, beleértve a tanár-diák viszony humorral és öniróniával teli színpadra fogalmazását is (a hitelességet szavatolja a gyerek- és felnőttkuncogás a megfelelő helyeken). A Csillagbusz-előadás nagy nyeresége az autizmussal élő Misi szerepében megszólaló György Zoltán Dávid – a színlapon még vendégként szerepel, de a 2025/26-os évadot már teljes jogú társulati tagként kezdi meg a Kabóca Bábszínházban. 

Mindent összevetve a miniévad láttán nincs mit csodálkozni azon, hogy – amint Markó Róbert mondja – a közönség érdeklődése az utóbbi két évben jelentősen megnőtt a Kabóca iránt. A bábszínházi komplexum a veszprémi Deák Ferenc utcában vonzó kis sziget. Mintha megkerült volna az elveszett paradicsom - ahol azonban a tudás fájának gyümölcse bátran megízlelhető. Ez benne a legjobb.

Fotó: Miglinczi Éva, Kabóca Bábszínház

Főkép: a MINIÉVAD logója

Szövegközi képek: 1. Kabóca team- Ladányi Andrea, Markó Róbert, Kocsis Pál 2. szakmai megbeszélés – középen Szántó Viktória, 3. Mennyei muzsika, 4-5. A szegény halász meg a túl sokra vágyó felesége, 6-7. Patkó Bandi legendája, 8. A kisgömböc, 9. Sárkányék háza, 10. Táncoló festmények A. Tóth Sándor, 11. Csillagbusz

Galéria: Hangoló, Eye catching, Szélkötő Kalamona

További képek