Állati jó barátságok

A Vojtina Bábszínház november 13-án mutatta be az Állatbarátságok című előadást, melyet Láposi Terka rendezett. A produkció zenéjét Mózes Zoltán, az Artus Stúdió előadója szerezte, aki színészi, sőt bábszínészi jelenlétével is hozzáad az állatmesék világához. Zenei világa friss lendületet adott a Játszószínház alkotócsapatának. A közös alkotás erejéről, a bábozás élményéről, és alkotómunkáját inspiráló tényezőkről beszélgettünk.

Neked miről szól az Állatbarátságok előadás?
Mózes Zoltán: Kooperációról. Arról, hogy sokszínűek vagyunk, sokfajta háttérrel és számos történettel. Összezárva, egy térben kell megoldásokat találnunk a problémákra. Egy sztorinak sokféle érvényes olvasata lehet. Meg kell tanulnunk elfogadni a másik nézőpontját.

Az előadásnak te vagy a zeneszerzője, és muzsikusként is közreműködsz, sőt, alkotótársaiddal közösen is zenéltek. Hogyan dolgoztál együtt Magi Krisztinával, Vadászi Tamarával és Köllő Andreával, a három színésznővel? Milyen kihívások voltak a próbafolyamatban?
M.Z.: Az ilyen munkahelyzetekben nekem mindig Sáry László: Kreatív zenei gyakorlatai adják a fő irányt. Nem feltétlenül a konkrét gyakorlatok, hanem inkább az azok mögött álló elvek. A zenei egyszerűség, a repetitív zene lehetősége, a “nem hangszerek” akusztikus eszközként való használata. Azt kerestem, hogy mi négyen hogyan tudunk egy szerethető és zeneileg minőségi “bandává” verbuválódni.  A színésznők a legnagyobb nyitottsággal és figyelemmel álltak ehhez is. Bizalommal működtek együtt velem. Ez nekem is lehetőséget adott arra, hogy olyan dolgokat is kipróbáljunk, aminek a kimenetele kétséges. Hála istennek mindig volt valakinél egy kis humorgombóc, amit jókor dobott be. Nagyon szeretem a felszabadult, jókedvű, kunkorian kacagós próbákat. Ezt a munkafolyamat nagy részében sikerült megőrizni. Azt érzem, hogy a végeredmény is egy felszabadult, de feszes és pontos együttlét lett. Láposi Terka rendező teljesen szabad zenei kezet adott. Ez eleinte nyomasztóan hatott rám, aztán amikor azt mondtam magamnak, hogy ,,Mózi, ne akard az egészet egy szuszra megoldani, hanem részletekkel foglalkozz!”, akkor ez az érzés megszűnt. Minden kis jelenetet külön kezeltem, ezért eleinte nagyon szerteágazó volt a hangzásvilág, de ahogy haladtunk előre, a hangszerelés artikulálódott, a zenei formanyelv egy irányba kezdett terelődni. Emlékszem, volt egy pillanat, amikor rákérdeztem Terkánál, hogy nem zavarja-e a stílus-kavalkád. Megnyugtatott, sőt bátorított. Ő végig azt képviselte, hogy olyan zenét csináljak, ami én vagyok, mert őt az érdekli. És végeredményben egy nagyon tiszta és egyszerű akusztikai közeg jött létre.

Az előadásban bábmozgatóként is jelen vagy. Milyen élmény volt? Mennyiben más, amikor színészként (pláne bábosként) működsz és amikor zenészként vagy jelen egy produkcióban?
M.Z.: Alapvetően színész vagyok, így örültem, amikor felkértek, hogy játszóként is legyek benne az előadásban. Nagyon kevés a bábos tapasztalatom, úgyhogy folyamatosan kérdeztem a kollégáktól, akik készségesen segítettek. Szeretem ezt a világot, de előadóként éles helyzetben még nem kellett bábmozgatóként működnöm. Érzésem szerint hangszeres zenészként nem kell teljesen felfednem magam. A lelki pőreség előtt ott egy hangszer, ami egy kis védelmet nyújt. Így kevésbé kerülök sérülékeny helyzetbe, mind a próbán, mind az előadáson. Ezt éreztem a bábozásnál is. El tudok rejtőzni a macska bábom redői között. Amiben bennem nagyon más ez a két szerep, az az, ahogy kapcsolódok a környezetemhez. Bábosként és színészként minden sejtemmel, a bőrömmel, a szememmel, a füleimmel figyelek. Ez nem egy fókuszált, akarom mondani, nem egy egyfókuszú figyelem. Viszont zenészként alapvetően a fülemet használom. Olyankor az a legéberebb érzékszervem.

 

 

 

 

 

 

 

Mi inspirál a leginkább egy alkotófolyamatban?
M.Z.: Egy közös beszélgetés. Egy vicc. Ha érzem, hogy akarat van a munkában.

Mit gondolsz, mi egy alkotó felelőssége, amikor előadást csinál?
M.Z.: Hadd idézzem Pintér Béla 2019 szeptemberében a Színházi Törvény elleni tüntetésen elhangzott beszédének egy számomra ide illő sorát: ,,A színház alapvetően kritikus, ellenzéki, és ha nem az, akkor  […] unalmas.” Hogy kérdéseket tegyen fel. Ne válaszokat adjon, hanem az akcióval elindítson olyan belső folyamatokat, amik a nézőt további kérdésekre sarkallják, vagy önfeledt vitákat-beszélgetéseket motorizál. Persze az egy másik kérdés, hogy nálunk van-e vitakultúra. Hiszek benne, hogy egy jó előadás a tudat alatt munkáló folyamatokra is hatással van. Így ebben az esetben inkább úgy fogalmaznék, hogy legyen egy dolog, amit a néző hazavisz magával az előadásból, és azt két nap vagy két hét múlva is fel tudja idézni, legyen az egy gesztus, egy mondat, egy kép, vagy egy zenei motívum.

Mi foglalkoztat mostanában a világban? Akár mint alkotót, akár mint magánembert.
M.Z.: Lelkileg az őszinteség és a hitelesség. Az, hogy hogy tudom megtartani a belső tengelyem egy ilyen folyamatosan billegő világban. A jelenségek szintjén a természet, a hegyek és a kerékpározás. Alkotóként az, hogy eljuttassam magam odáig, hogy teljes magabiztossággal, és elégedettséggel tudjak egy egész estét végigvinni szólóban, akár zenészként, akár előadóként.

Milyen zenék vagy egyéb művek hatottak rád az Állatbarátságok zenei atmoszférájának megalkotásakor?
M.Z.: Nyáron teljesen elmerültem az ukrán Dakha Brakha zenekar munkásságában. Mindig is közel állt hozzám a népzene és néptánc, ez utóbbit több mint 10 évig csináltam. Az ukrán csapatban nagyon megtetszett az a bátorság, ahogy az autentikus népzenéjüket ötvözik teljesen más zenei hatásokkal, és olyan világba emelik, ami kilép a lokális kulturális határokon. Persze nem újszerű az elgondolás, engem mégis teljesen magával ragad. A szláv dallamvilág, a többszólamú vokális zene a hiteles, a maníroktól mentes, őszinte muzsika.  Hatott még rám a már említett Sáry László zeneelméleti munkássága, az állatmesék újraolvasása, a nyári kerékpártúráim keresztül az országon, a tájak és falvak dinamikája, és azok az állati jó barátságok, amik kialakultak az itt töltött időm alatt.

Forrás: Vojtina Bábszínház