„Színészként is, rendezőként is szeretnék állandóan fejlődni”

Stanga István | 2021-03-24

Hivatásról, társulatról, tervekről Szűcs Rékával, a Harlekin Bábszínház tagjával.

Bár fogalmam sincs, hogy a 7-es szám valóban olyan különleges töltettel bír-e, mint amilyet az ezer és egy helyen való felbukkanása alapján némelyek tulajdonítanak neki (7 szentség, a Biblia által említett 7 főbűn, a mesék 7 törpéje és 7 fejű sárkánya stb.), ám ha igen, úgy a 2020- as év minden bizonnyal emlékezetes marad majd Szűcs Réka, a Harlekin Bábszínház bábszínésze-rendezője számára. Egyfelől, mert idén lesz hetedik esztendeje, hogy akkori párjával – napjainkra már férjével – az egri társulathoz csatlakoztak, másrészt, mert ez év elején mutatták be a hetedik olyan darabot, amit rendezőként (is) jegyez. Úgyhogy, amikor leültünk beszélgetni, bőven volt miről szót váltani.

Emlékszik még rá, mi akart lenni, ha majd egyszer „nagy lesz”?

– Az igazság az – mondja Szűcs Réka –, hogy sok-sok szakmában el tudtam képzelni magam. Egy ideig – nyilván édesapám példáján felbuzdulva – nyomozó szerettem volna lenni, később pedig állatorvos. De a kisgyermekekre oly jellemző szerepjátékok során számos hivatásról gondoltam azt, hogy magam is szívesen végezném.

Nem véletlenül kérdeztem az előbbit, ugyanis kíváncsi voltam, vajon már akkoriban is vonzódott-e a művészetekhez, avagy az csak később alakult ki…

– Miután írni, olvasni szerettem, azt sejteni lehetett, hogy ilyesféle pálya felé orientálódok majd, ám a színművészet szóba sem került. Különösen, mert rendkívül zárkózott, visszahúzódó lány voltam. Így aztán a szüleimet alaposan megleptem, amikor bejelentettem, hogy elmegyek a Harsányi Gábor-féle színjátszó stúdióba. Csak néztek rám elkerekedett szemekkel, hogy mit akarok én, aki nemhogy nem vállal az iskolában versmondást meg hasonló szerepléseket, de nagyobb nyilvánosság előtt még csak meg sem mer szólalni… Ez amúgy tökéletesen igaz volt, amiként az is, hogy a stúdióban történt velem valami, ami gyökeres változást jelentett a korábbi énemhez képest. Ekkortájt 15-16 éves lehettem, de még mindig nem kacsintgattam a színészi pálya felé, csak úgy véltem, azáltal, amit csinálok, közelebb kerülök az irodalomhoz, a színházhoz, amelyekhez mindig vonzódtam. Ám később kiderült: nagyon is jól érzem magam ezen a terepen, nem szólva arról, hogy a barátaim az ottani, hasonló érdeklődési körű lányokból és srácokból kerültek ki. A lényeg: miután azt gondoltam, megtaláltam a közegemet – beleértve a színpadot is –, az érettségihez közeledve mindinkább a meggyőződésemmé vált, hogy ezt én nemcsak tudnám, de szeretném hosszabb távon csinálni.

Hüvelyk Matyi_ a Grimm testvérek meséje alapján írta: Szűcs Réka és Zádori Szilárd, díszlet-és bábtervező: Csonka Erzsébet, zeneszerző: Németh János Dzsoni, dalszövegíró: Zádori Szilárd, rendező: Szűcs Réka

Innen nézve logikus, hogy a – jelenlegi nevén – Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Művészeti Szakgimnáziumban tanult tovább. De hogyan került a bábszínészethez közel?

– A rendszer akkor úgy működött, hogy az első évben nem szakosodtunk, hanem általánosabb tudást kaptunk a színházművészetről, a színészi mesterségről. Másodikban aztán két helyre lehetett menni úgymond a gyakorlati ismereteket megszerezni: a Bárka Színházba, illetőleg a Kolibri Színházba. Noha mindkét teátrumban elsajátíthattuk a klasszikus, élő szereplős színjátszáshoz szükséges tudnivalókat, azok, akik a Kolibribe kerültek – közöttük jómagam – alaposan elmélyülhettek a bábművészetben. A Kolibrit amúgy tudatosan választottam, köszönhetően a bábmesterséget tanító tanáraimnak, Török Ágnesnek és Szívós Károlynak, akik nem pusztán közelebb vittek ehhez a műfajhoz, de megmutatták annak csodáit, a benne rejlő ezernyi lehetőséget. Onnantól kezdve világossá vált, hogy ez egy olyan út, amelyen végig szeretnék menni.

Ha jól tudom, az iskola után szabadúszóként dolgozott. Soha nem merült fel Önben, hogy jaj, de jó lenne valamely társulathoz tartozni?

– Élveztem azt az életet, de azért egyre többször gondoltam arra, hogy nagyon szívesen lennék egy csapat tagja. Így hát a legjobbkor találtak meg a Harlekintől, ahová behívtak egy castingra. És bár úgy voltam a dologgal, hogy imádtam Budapestet, nem szívesen hagytam volna ott, erősen élt bennem a valahová tartozás érzése, ezért igent mondtam. Ennek mindjárt hét éve.

Pirosmalac_ báb-és díszlettervező: Csonka Erzsébet, zenei vezető: Németh János, zenei munkatárs: Zádori Szilárd, rendező: Szűcs Réka, Éry-Kovács András

Már az egri társulat tagja volt, amikor diplomát szerzett az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának tanító szakán, később a Marosvásárhelyi Egyetem Művészeti Karának bábművész mesterszakán. Miért vélte fontosnak ezeket?

– Az ELTE elvégzését a szüleim szorgalmazták, akik szerették volna, ha több lábon állok, tehát, ha van egy másik szakma a kezemben. Ám tény, hogy a tanulmányaim nem kizárólag e szempontból voltak hasznosak, ugyanis egy sor olyan ismeretre tettem szert, amelyet bábszínészként vagy éppen egy-egy előadás rendezőjeként nagyszerűen hasznosíthatok. Ami pedig Marosvásárhelyt illeti, igen fontos, hogy az ember mesterségbeli tudása folyvást gyarapodjon, továbbá mind több és több szakmabelivel ismerkedjen meg. A székelyföldi egyetemen erre is, arra is volt mód.

Miután az imént említette, hogy nem szívesen hagyta volna el a fővárost, ugyanakkor már a hetedik éve él Egerben, csak megkérdezem: hogy érzi magát ebben kicsiny – igaz, csodaszép – városban?

– Amilyen szilárdan hittem, hogy soha nem tudnék távol élni a szülővárosomtól, Budapesttől, annyira villámgyorsan változott a véleményem: pillanatok alatt beleszerettem Egerbe, mégpedig pont abba a kisvárosi bájába, amire a kérdésében utalt. Imádom, hogy nincs tömegnyomor, van viszont nyugalom és ezernyi szépség.

Persze, az ember hangulatát, a mindennapjait nem csupán a lakó-, de a munkahelye is befolyásolja. Milyennek írná le a Harlekin társulatát?

– Úgy érzem és gondolom, hogy egy erős és összetartó gárda a miénk. Az meg különösen szerencsés, hogy nem egyszerűen kollegiális a viszonyunk, hanem baráti, ami a közösen végzett munkát sokkal könnyebbé és színvonalasabbá teszi. Hogy más példát ne mondjak, a bábszínházon kívül gyakran és szívesen találkozunk, ami visszaköszön az előadásokban. Szerintem ugyanis akik ismerik a másik valamennyi rezdülését, a színpadon is képesek sokkal jobban egymásra hangolódni.

Bambi_ író: Felix Salten, dramaturg: Tóth Réka Ágnes, báb- és díszlettervező: Csonka Erzsébet, zeneszerző, dalszövegíró, korrepetitor: Zádori Szilárd, zenei munkatárs: Kovács Adrián, koreográfus: Emődi Attila, mozgáskonzulens: Sóvári Csaba Olivér, rendező: Szűcs Réka

Idén január végén mutatták be a Motyó király birodalma című darabot, amely a hetedik rendezése volt. Mi motiválta, hogy ne „csak” bábszínészként mutassa meg magát?

– Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, magam soha nem gondoltam arra, hogy a rendezéssel megpróbálkozzak. Az, aki nemcsak észrevette, hogy ez bennem lehet, és módot adott ennek a megmutatására, az igazgatónk, Éry-Kovács András volt. Azt mondta nekem, egy próbafolyamat során olyasmikre figyelt fel, amelyek arra utalnak, hogy esetemben talán a rendezés is működhetne. Persze, ha jól visszagondolok, mindig voltak bennem bizonyos jelei ennek a dolognak – jóllehet konkrétan nem fogalmazódott meg –, de ha ezt itt nem látják meg, vagy éppen nem biztosítanak teret az effajta kibontakozásra, esetleg soha ki nem próbálom magam ezen a téren. Amit – mondom ezt a történtek ismeretében – nagyon bánnék.

A rendezései között voltak, amelyek jól ismert sztorikhoz nyúltak – többek között a Hüvelyk Matyi, A csillagszemű juhász, a Bambi –, s olyanok is – így a Pirosmalac, avagy a Tancika Marcika –, amelyek nem a „mindenki kívülről fújja” körbe tartoznak. Rendezői szempontból melyik a hálásabb feladat?

– Erre nem igazán tudok válaszolni, mert ebből is, abból is lehet jó előadás. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a közismert címekre, történetekre jobban felkapják a fejüket az emberek, de ettől függetlenül az a véleményem, hogy az újabb művekre, így a kortárs darabokra is épp olyan nyitottnak kell lenni, lévén utóbbiak is képesek rendkívül fontos gondolatokat-üzeneteket megfogalmazni.

Tancika Mancika_báb-és díszlettervező: Csonka Erzsébet, zeneszerző: Zádori Szilárd, dramaturg: Éry-Kovács András, rendező: Szűcs Réka

Elárulja, hogy melyik a legkedvesebb rendezése? Vagy úgy van velük, mint a jó szülő, hogy az összes gyermekét egyformán szereti?

– Valóban nehéz lenne választani, hiszen mindegyik előadás más-más miatt kedves a szívemnek. De, ha muszáj, a Pirosmalacot említeném, lévén az volt az első rendezésem. És ugye, az első szerelemre mindenki szívesen emlékszik vissza…

Pont úgy –hogy az előbbi hasonlatánál maradjunk –, mint az aktuális szerelemre, ami a Motyó király birodalma című darab, amelynek ez év elején volt a premierje, s ami azért is rendhagyó előadás, mert részint rendezőként dolgozott rajta, részint pedig a történetet is közösen találták ki Szabó Attilával. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az Ön férje, Zádori Szilárd nemcsak a produkció főszereplője, de a zeneszerzője is, akárcsak a többi darabjánál. Az a tény, hogy minden az Önök fejéből pattant ki, könnyítette a dolgukat, vagy ellenkezőleg?

– A dolog úgy zajlott, hogy Attilával közösen kitaláltuk a sztorit, majd ő megírta a szöveget, amelyet aztán dramaturgként magam még kicsit formálgattam. És hogy egyszerűbb volt-e a helyzetünk? Hát, egyfelől igen, mivel hatalmas szabadságot jelentett, hogy mindent mi találtunk ki, ugyanakkor viszont óriási terhet jelentett, hogy mit kezdjünk ezzel a mérhetetlen szabadsággal, milyen úton induljunk el. Egyszóval, amilyen izgalmas volt ez az egész, legalább annyira nehéz is.

Motyó király birodalma_író:Szabó Attila, dramaturg: Szűcs Réka, báb-, díszlet-, jelmeztervező: Csonka Erzsébet, zeneszerző: Zádori Szilárd, rendezőasszisztens: Bencze Mónika, rendező: Szűcs Réka

Ha már az előbb szóba került a párja, akivel tavaly nyáron hivatalosan is összekötötték az életüket… Miként hat ki a kapcsolatukra, hogy nem pusztán házas-, de alkotótársak is, hiszen a fentebb említett előadásokat rendezőként, illetve zeneszerzőként közösen jegyzik?

– Szerintem ez nálunk kifejezetten jól működik, merthogy mindketten a szerelmesei vagyunk ennek a mesterségnek, és mert nem visszahúzzuk, hanem inspiráljuk egymást. Legfeljebb arra kell figyelnünk a privát, a színpadon kívüli életünkben, hogy otthon lehetőleg ne dolgozzunk, elvégre a munkán túl is létezik világ, másfajta élményekre is szükségünk van.

Ha már a bűvös 7-es számmal kezdtük, fejezzük is be azzal. Mit felelne, ha azt kérdezném, milyen művészi, illetve magánéleti vágyai, céljai vannak az elkövetkező hét esztendőre szólóan?

– Ami a színházi világot illeti, szeretnék színészként is, rendezőként is állandóan fejlődni, minél több művészi megoldást kipróbálni, minél több olyan lehetőséggel élni, amit csak ez a hihetetlenül színes, gazdag műfaj kínál. A magánéletben pedig... Természetesen már többször is szóba került közöttünk a családalapítás, igaz, nem a legközelebbi jövőt tekintve. De annyi bizonyos, hogy egyikünk sem tudná elképzelni az életét gyermekek nélkül.

 

NÉVJEGY

Név, foglalkozás: Szűcs Réka, bábszínész, rendező

Születési hely, idő: Budapest, 1989. 10. 20.

Iskolák: Keleti István Művészeti Iskola; ELTE Tanító-és Óvóképző Kar (tanító szak); Marosvásárhelyi Egyetem Művészeti Kara (bábművész mesterszak)

Család: férje Zádori Szilárd bábszínész, zeneszerző

Hobbi: kirándulás, olvasás, sport

Főkép:

Tancika Mancika_báb-és díszlettervező: Csonka Erzsébet, zeneszerző: Zádori Szilárd, dramaturg: Éry-Kovács András, rendező: Szűcs Réka

Galéria:

- A csillagszemű juhász_magyar népmese alapján színpadra írta: Khaled-Abdo Szaida, díszlet-, jelmez-, bábtervező: Michac Gábor, zeneszerző: Zádori Szilárd, rendező: Szűcs Réka

- 2018- ban Réka Szűcs az ÉVAD SZÍNÉSZE

 

Fotó: Gál Gábor, Szűcs Réka FB oldala, Harlekin Bábszínház 

További képek