Pillangóhatás: mint a füst, elszállnak a fekete falak

Ha Ország Lili kedvelt műfaja-technikája-eljárása volt a kollázs, akkor a Befalazva – In memoriam Ország Lili című előadást miért ne lehetne meghatározni kollázsként. Ha kollázsnak tekintjük, talán közelebb jutunk esztétikájának nyitjához is. A rendező-koreográfus Gergye Krisztián az utóbbi időben mintha a lélek súlyát szeretné megmérni: a különbséget keresi élő és élettelen között. És ehhez a báb a legalkalmasabb médium.

Könyvzabálók

Szebb karácsonyi ajándékot nem is adhatott volna a Mesebolt és a Ziránó Színház, mint az Ágoston, avagy egér a felhők között című Veres András-mese bemutatóját, Kovács Géza rendezésében, Varga Péter és Pfeifer Zsófia előadásában. Pedig nincsen benne se kimondott ünnepvárás, se pelyhes fehér hó, se szárnyas angyalok. Vagy mégis?

Legendás bábművészek kortársi diskurzusban, két kiállítás terében

A Vojtina Bábszínház a vásári bábjátszás egyik kiemelkedő művészének Korngut Kemény Henriknek állít emléket A „Fülemile füttye” – A Kemény Bábszínház fénykora című kiállítással, a MODEM a 20. századi európai avantgárd bábszínház, és a hazai modern bábművészet megteremtőjének, a debreceni születésű Blattner Gézának a hagyatékát mutatja be a BILLENTYŰK című tárlattal. Az életművüket bemutató kiállítások néhány napos különbséggel nyíltak, melynek rendezője, szervezője, kurátora Láposi Terka.

„Egyszer sem hallottam, hogy nem fog működni” - beszélgetés Takács Danival

A Griff Bábszínház legújabb bemutatója, beszélgetés Takács Danival a Télen telek karácsonyi előadás zenei rendezőjével.

Nem írogattam én leveleket, eljött anélkül is

A Griff Bábszínház legújabb bemutatója, a Télen telek karácsonyi hangolóként hívogatja a nagyérdeműt. Egy kis beszélgetés, egy kis emlék, előadás rendezőjét Bartal Kiss Ritát kérdezte Szabó Attila.

A 'közöttes' figura- internationales.figuren.theater.festival 2017.

Az 1979-ben alapított, nemes egyszerűséggel csak ’nemzetközi figuraszínházi fesztivál’-nak nevezett dél-német rendezvénysorozat idén már a huszadik alkalommal tett kísérletet arra, hogy megmutassa, milyen lenyűgözően színes korunk élettelen tárgyakat szerepeltető előadóművészetének palettája.

Ne félj, a szeretet ereje mindig meg fog védeni! - 1.

90 éve született Kovács Ildikó rendező - születésnapi köszöntők Kötő Betty, Sigmond Júlia, Salat Lehel, Szilágyi Júlia, Szilágyi-Gál Mihály, Marék Veronika, Köntés Béla, Doina Dejica, Corneliu Uţă és Fekete Anetta tollából.

Ne félj, a szeretet ereje mindig meg fog védeni! - 2.

90 éve született Kovács Ildikó rendező - születésnapi köszöntők Kötő Betty, Sigmond Júlia, Salat Lehel, SZilágyi Júlia, SZilágyi-Gál Mihály, Marék Veronika, Köntés Béla, Doina Dejica, Corneliu Uţă és Fekete Anetta tollából.

A szivárványkapukon túl

A MODEM (Modern és Kortárs Művészeti Központ) BILLENTYŰK című tárlatával a 20. századi európai avantgárd bábszínház, valamint a hazai modern bábművészet megteremtőjének, a debreceni születésű Blattner Gézának állít emléket. A rendhagyó kiállításhoz a művész pályáját megidéző bábszínházi etűdök is tartoznak. Telenkó-Oláh Tímea beszélgetett az előadás rendezőjével, Nagy Viktória Évával.

Angyal és ördög, csillag vagy fecske

Nem verték nagydobra az évfordulót, de pont tíz évvel ezelőtt mutatta be a hottói (Zala megye) Ziránó Színház és a Magamura Alkotóműhely a Karácsonyi csillag című betlehemest, méghozzá itt, a Meseboltban. A kis társulat most visszatért Szombathelyre.