A cseh bábművészet három arca

Évszázadok tapasztalata azt mutatja, hogy a bábművészet, mint a színpadi ábrázolás egyéb formáival egyenrangú művészet maradandó élményt képes nyújtani bármilyen életkorú néző számára. Ugyanakkor a bábszínház jellegéből adódik, hogy maga a báb egyrészt színpadi szereplő, az előadás elmaradhatatlan résztvevője, a cselekmény előmozdítója, másrészt azonban éppolyan műalkotás, mint az előadás minden egyéb kelléke, a díszlet és a jelmez.

Egy csodálatos kelme

Parti Nagy Lajos A császár új ruhája című Andersen-mese nyomán, direkt a szombathelyi Mesebolt Bábszínháznak írta meg azt a „bábátiratot”, amelyből aztán az írás folyamatát is végigkísérő Somogyi Tamás rendezett előadást. Mindenkinek látnia kell – annyit ér!

Valóra vált álom: Lóci a magasban!

Nemcsak az egriek ismerik Lázár Attila nevét, s jellegzetes mosolyát, hiszen gyakorlatilag bejárta a világot produkcióival s egyszemélyes színházával, a Lóci Színpaddal. Pedig nem erre a pályára készült, de – ahogy ő fogalmaz – a sors vitte a bábszínészet felé.

Az elvágyódás elégiája

Madarak voltunk címmel készül új bemutatóra készül a Vojtina Bábszínház. A rendező, KOVÁCS GÉZA, aki korábban a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban állította színpadra a darabot, az elvágyódás elégiájának nevezte a Galuska László által írt mesét.

Kínába utazik a Háry János

A Budapest Bábszínház egyik legendás előadása, a Háry János hét előadásos, három várost érintő kínai turnéra indul. A távol-keleti országban nem először öregbítjük a magyar bábművészeti hírnevét.

IX. Kaposvári Assitej Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé

Május 07. és 12. között rendezik meg a IX. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálét, ahol 35 előadás és változatos szakmai programok közül válogathat a közönség.

A Vaskakas Bábszínháznak is fontos a Föld

A győri Vaskakas Bábszínház a „Báb. Több, mint hitted.” mottó jegyében egy különleges videót készített a Föld Napjára.

60 éves az eszéki Branko Mihaljević Gyermekszínház

Az eszéki Branko Mihaljević Gyermekszínház 60 éve tart előadásokat saját színpadán és szerte a nagyvilágban - a Bóbita Bábszínházban is többször vendégszerepeltek az elmúlt évtizedekben.

Don Q – Egy lovagregény töredékei

Maszkos bábjáték a Lipcsei Kamaraszínház (Cammerspiele Leipzig) COMPANIA SINCARA (ARCNÉLKÜLI KOMPÁNIA) nevű bábszínházi társulatának előadásában. A Vojtina Bábszínház szervezésében bemutatott darabbal a társulat megnyerte a soproni Progress Nemzetközi Színjátszó Fesztivált és meghívást kapott a Nemzetközi Madách Imre Színházi Fesztiválra is!

Mit keresett Jakab az ágy alatt?

A Budapest Bábszínház idei évadának utolsó premierje egy különleges, interaktív előadás, amelyet fiatal alkotócsapat hoz létre Dániel András toplistás mesekönyvéből.